Amikor a hitrendszer megroppan

Sokan sokáig sokfélét hisznek arról, hogy mi irányítja az életüket, hogy miért kell ennyi problémát megoldaniuk, ennyi nehézségen keresztülmenniük. Semmi sem történik ok nélkül. Minden egy tökéletes rend része. Minden a mi fejlődésünket szolgálja. Hárítva az igazságot s a vele járó fájdalmas önmagunkkal szembenzést az áldozatszerepet egy ideig-óráig még lehet élni, másokat hibáztatni, a rendszert szidni, de mindenki végül eljut egy holtpontig, ahol már az értetlenség, az ok-okozati össszefüggések és a felismerések hiánya és az ezekből fakadó fájdalom mértéke megroppantja az eddigi kötött hitrendszert, ami onnan már nem tud nem összeesni, s a lélek nem tud már nem felelősséget vállalni. Elindul a fájdalmas szembesülés, az elme megadja magát, s mi kezdünk kijönni a vakfoltokból, a védekező mechanizmusokból, a játszmákból, a hárításból. Életünk fordulópontja ez, s hálásak lehetünk mindazoknak az embereknek, vagy körülményeknek, amik ide vezettek minket. Mert az ember így lép rá végre arra az útra, amit eredendően vállalt: hogy elindul befelé, a lelke mélyére, s hogy megismerje, elfogadja és megszeresse magát. Hogy elfogadja a múltat, a korábbi tetteit és működéseit, és a tanulságokat felismerve jobb emberré válva építsen magának egy szebb jövőt. Ehhez át kell verekedni magunkat sok-sok olyan dolgon, amit elvétettünk, vagy velünk szemben vétettek el, fel kell ismernünk, el kell fogadnunk, s megbocsájtani magunknak mindazt, amit elhibáztunk, s azt is, hogy ennyi fájdalmas tanításra volt szükségünk ahhoz, hogy fejlődjünk. Tulajdonképpen minden önismereti munka végső lényege, hogy önmagunknak bocsátunk meg. Az egyéni konzultációkon, a családállításokon és a tanfolyamokon nagy erőkkel dolgozunk magunkon, s tárjuk fel az ok-okozati felismeréséket. Fantasztikus megélni minden alkalommal a felismerések oldó erejét, s egy katartikus megkönnyebbülést érezni. Bontogatjuk le magunkról a hagymahéjakat, így haladunk lépésről lépésre valami felé, ami igaz, őszinte és tiszta. A tudatos emberré válás kulcsa egy olyan nagyfokú alázatos figyelem és jelenlét ahol nincs többé hárítás, csak teljes felelősségvállalás.

Borza Zsuzsanna

www.lelekmedicina.hu

Bp. 2019.06.16.