Charles Darwin evolúcióelmélete

Ami a Családállítást megmagyarázza, avagy Dr. Rupert Sheldrake morfogenetikus tér elmélete vs. darwini evolúcióelmélet

Charles Darwin, a modern evolúcióelmélet kidolgozója már gyermekkorában igen lelkes természetbúvárként élt. Családi nyomásra az orvosi pálya felé vette az irányt, majd mikor azt abbahagyta, lelkésznek tanult. Végül az életét a természettudományoknak szentelte. Nagy gonddal vetette bele magát a növények, állatok és kövületek vizsgálatában. Felvetései és elméletei alapjaiban rengették meg nemcsak a biológiai, hanem a gazdasági és filozófiai gondolkodást is. Nem kisebb feladatra vállalkozott, mint arra, hogy megfejtse, hogy a Földön élő fajok hogyan, és milyen folyamatokon keresztül alakulnak ki, illetve maradnak fent. Darwin hosszú éveken át halogatta elmélete nyilvánosságra hozatalát, mert tudta, hogy komoly vitákat fog kiváltani. Elmélete szerint, ami azóta a darwinizmus nevet kapta, az élőlények, a fajok a természetes kiválasztódás, szelekció által alakulnak, s maradnak fent. Ez érthető módon komoly vallási vitákat szült, hiszen a Biblia szerint Isten készre teremtette a világot. Egy kutatási eredmény szerint, pl. az Egyesült Államokban, a kereszténység közösségek tagjainak 45%-a úgy hiszi, hogy a világ teremtése Mózes első könyvében leírtak szerint zajlott. Sokakból tehát éles elutasítást váltott ki Darwin elmélete, erről szól többek között a 2014-es Darwin és kételyek c. dokumentumfilm is, ami a keresztény elvek és a darwini elmélet összeütközéséről szól a keresztények szemszögéből.

Darwin úgy tartotta tehát, hogy a természetben az élőlények versengenek egymással, és a természetes szelektálódás által hullanak ki a gyengék, s maradnak fent az erősek, életképesek. Így mindig a legrátermettebb egyedek tudják továbbörökíteni a génjeiket, s a fajok így alkalmazkodnak végül egyre jobban a környezetükhöz. A klasszikus darwini teremtéselmélet tehát úgy tartja, hogy az evolúció véletlenszerű folyamatok, események által jött létre az ősóceánokban, és a fajok széles skálájának kialakulása az apró változások, mutációk alapján lehetséges.

Dr. Rupert Sheldrake – a morfogenetikus mező elmélete

Míg Darwin elmélete a természetes kiválasztódásra épült, az elmúlt évtizedekben újabb alternatív nézetek is megjelentek az evolúció magyarázatára. Ezek közé tartozik Dr. Rupert Sheldrake morfogenetikus mező elmélete.

Dr. Rupert Sheldrake a morfogenetikus mező legnagyobb kutatója, angol biológus professzor, aki 2019. őszén megtisztelő látogatást tett Budapesten, egészen más nézeteket vall, mint Darwin. Szerinte a természet megnyilvánulási formái a morfogenetikus mező visszahatásainak köszönhetik létüket. Minden anyagi létező nyomot hagy az Univerzumban, minden mindennel összefügg, és minden mindenre hatással van. Állítása szerint tehát egy láthatatlan mező összeköt minket, és minket is a természettel.

Dr. Rupert Sheldrake igen sokoldalú ember: a morfogenetikus mező-elmélet atyja, a biokémia doktora, filozófus, történettudós, a Cambridge-i Egyetem biokémiai és sejtbiológiai tanszékének egykori igazgatója, a Királyi Természettudományos Társaság kutatója. Munkássága során a mofogenetikus tér elmélete mellett kiállva más tudományos téziseket is megkérdőjelezve alapos kutatómunkával, s releváns eredményekkel alátámasztva próbál tiszta vizet önteni a pohárba, s egyfajta hidat képezni a tudomány és a metafizika között.

A felvilágosodás óta a nyugati kultúra biztossá vált abban, hogy a tudomány előbb-utóbb minden kérdésünkre választ fog adni. A tapasztalatok azóta mást mutatnak. A legújabb kutatások ugyanis váratlan problémákat tártak fel a fizika, a kozmológia, a biológia, az orvostudomány és a pszichológia lényegével kapcsolatban. Dr. Sheldrake tudományos gondolkodásúként, de szkeptikusan száll szembe több dogmatikus tudományos elmélettel, s forradalmasítja azokat. Ezzel lenyűgöző új lehetőségek nyílnak meg előttünk. Ilyen kérdéseket feszeget, mint:

Lehet, hogy a „természet törvényei valójában szokások, s nem állandóak, hanem változnak és fejlődnek?”
A szellemi tevékenység tényleg csak pusztán agyi aktivitás?
A tudatunk lehet, hogy messze túlmutathat az agyon?
Az anyag és az energia összmennyisége lehet, hogy növekszik?
Lehet, hogy az emlékeket nem is az agyunkban tároljuk?
A telepátia és a megérzések valójában nem is paranormális képességek, hanem a morfogenetikus tér bizonyítékai?

Rupert morfogenetikus mező elmélete sok mindent alapjaiban renget meg, így adva új értelmet, s akár magyarázatokat is sok, akár napi szintű emberi, vagy állati működésre, viselkedésre. Bár elmélete nagy vitát váltott ki, és sok tudós szkeptikusan viszonyul hozzá, sokak szerint alapos és speciális kutatómunkája által feltárt igazságai és eredményei új perspektívát nyitnak a biológiai és pszichológiai kutatásokban, és alátámasztják a morfogenetikus mező létét.

„A morfikus energia ösztönös és kollektív emlékezetet közvetít.” – állítja Rupert Sheldrake, akinek szavait mindaddig erős kétkedéssel fogadta a tudományos és laikus világ, amíg 2005-ben komplex elméletét alátámasztva egészen egyedülálló gyűjteményét létre nem hozta.

Elmélete szerint a morfogenetikus mezőnek, kollektív emlékezetnek, vagy kollektív tudatnak köszönhetően kölcsönösen tudást, érzéseket, megérzéseket, emlékezetet, gondolatokat közvetít egymásnak minden élőlény a világon.

Rupert Sheldrake számtalan kutatási területen vizsgálta az addig megmagyarázatlan jelenségeket: az állatok telepatikus képességétől az élőlények előérzetén át a kismamák és gyermekek közötti telepátiáig. Nem laboratóriumi vizsgálatokat végzett, hanem természetes körülmények között vizsgálta és elemezte a történéseket és összegezte a tapasztalatait. 1994-ben kiadott könyvében már 7 világmegváltoztató kísérletről írt, 1999-ben összegezte a háziállatok telepatikus képességeit érintő elméletét alátámasztó kutatási eredményeit, 2003-ban már a morfogenetikához vezető út emberi vonatkozásait taglaló kötettel bolydította fel a tudományos világot. Sheldrake 15 évig kutatta a növények alakfejlődését, reprodukcióját, ám arra a következtetésre jutott, hogy mind a növények, mind az állatok, azaz az élővilág egészére igaz, hogy a fejlődés egyetlen fázisa sem elkülöníthető a morfogenetikus mezőtől.

A részletes tudományos magyarázattal alátámasztott morfogenetikus mező elméletében a professzor szerint megvalósul az idegrendszer aktivitásának mező általi rendszerezése úgy, hogy egy ún. morfikus rezonanciával öröklődik minden információ, így a kollektív, ösztönös emlékezet minden egyes faj individuumában jelen van. Ez biztosítja a viselkedési minták gyorsabb terjedését, átvételét, mint ahogyan azt is, hogy nem szükséges memorizálni az adott faj létfenntartásához szükséges emlékeket, mert azok meghatározó része már eleve adott, vagy önkéntelenül átvesszük környezetünktől.

Valóban, számtalan kísérlettel bizonyították már, hogy egy mesterségesen létrehozott kristály megjelenése után bárhol máshol is a világban maguktól létrejöhetnek hozzá hasonlóak, illetve gyorsabban is. Egér -és patkánykísérletekben is megállapítható, hogy kell, hogy létezzen egy információs háló, mint egy mátrix, ami mindenki számára elérhető, mert a kísérleti alanyok esetében egy-egy tanulási folyamat után a következő mindig sokkal gyorsabban teljesítette a feladatot. Ez a jelenség az embereknél is megfigyelhető. Az évtizedekkel ezelőtt kidolgozott IQ teszteken az évek alatt egyre magasabb eredményt érnek el emberek, és nem azért, mert idővel okosabb lett az emberiség, hanem a megoldott feladatok információi, megoldásai bekerülve a térbe könnyebben megoldáshoz vezetik az újonnan próbálkozókat.

A morfogenetikus teret bizonyító egyik legismertebb példa az óceániai majmok esete, amikor is egy szigeten élő majom véletlenszerű viselkedését – miszerint beleejtette a burgonyát a sós tengervízbe – ezt később szokássá alakítva társai később leutánozták. A meglepő ebben az a felfedezés, miszerint ezzel egy időben az adott szigettel minden kapcsolatot nélkülöző más szigeteken is elkezdték ezt láthatatlanul leutánozni, szokásként alkalmazni más majomcsoportok.

A láthatatlan információs háló létét számtalan más eset is alátámasztja, például érdemes azon elgondolkodni, hogyan lehetséges, hogy a különböző kontinenseken szinte egy időben történtek a nagy felfedezések. Hogyan lehetséges ez, ha nem a morfogenetikus mező, egy rejtett információs rendszer által, ami mindenki számára elérhető?

Sheldrake szerint most egy evolúciós univerzumban élünk, ahol már nem lehetséges tagadni tudományos és szeptikus téren sem, hogy minden mindennel összefügg, helyesebben szólva mindenki mindenkivel.

Ebben a térben, morfogenetikus mezőben minden tér-időn túlmutató információ jelen van és elérhető.

A professzor 2005-ös, a The Ecologist-ban megjelent cikkében feltárja azt a megdöbbentő, és a morfogenetikus teret bizonyító jelenséget, ami 2004-ben egy ázsiai cunami idején történt. Rengeteg állat menekült meg emberi beavatkozás nélkül. Szumátra és Sri Lanka elefántjai ugyanis jóval azelőtt, mielőtt a tenger alatti földrengés egyáltalán megindult volna, közös trombitálásba fogtak, majd mindannyian felvonultak a magasabb területekre. A bivalyok a tengerpartról szintén felmentek a hegyre. Jóval az esemény előtt megszöktek a kutyák is, s magasan fekvő területekre szöktek, ahová már nem ment a víz.

Az Andamán-szigeteken élő törzsi csoportok észlelték az állatok feszültségét, követték őket, így élték túl ők is az állatokkal együtt a katasztrófát.

Az állatok tehát előre érzik a szerencsétlenségek bekövetkezését és ezt jelzik is egymásnak. A térből befogják az információt, és cselekszenek.

Egy másik példa: 1999-ben Törökországban Izmit volt az epicentruma egy erős földrengésnek. A kutyák jóval az első rengések megjelenése előtt elkezdtek vonyítani, és ezt órákig nem hagyták abba. Viselkedésükre más élőlények is reagáltak.

A második világháború idején pedig Németországban a légitámadásokra a kutyák figyelmeztették az otthon maradt családtagokat jóval azelőtt, hogy bármilyen okuk lett volna rá. Kimutatások szerint a szuperszonikus rakétákat egyáltalán nem lehet előre érezni, hallani, a kutyák mégis képesek erre.

A megérzések és azok telepatikus módon történő – akár láncreakcióként megvalósuló – továbbítása környezetünknek a morfogenetikus mező létét bizonyítják, és adott esetben akár a túlélés egyik záloga lehet, ha nyitottabban figyelünk környezetünk rezgéseire. Sheldrake elméletét alátámasztó kutatási eredmények és összefüggések ellenére elméletei a mai napig vitatottak, és a tudományos közösség jelentős része még mindig szkeptikus velük kapcsolatban. Viszont az is tény, hogy egyre nagyobb az ő elméletét támogatók tábora is.

Összességében is fontos lehet, hogy nyitottan és egyre bátrabban nézünk szembe a valósággal, s hogy képessé váljunk rugalmasan újrgondolni, akár meg is változtatni régi, ma már dogmatikusnak mondott elveket bármilyen témában. A mai kor emberének megújító gondolatai, s bátorsága különösen sokat tud formálni a világon, s segít egy olyan életet kialakítani, ahol tisztábban látunk, s cselekszünk. Charles Darwin és Rupert Sheldrake elvei igen eltérőek, s afelé terelnek minket, hogy újragondoljuk, s akár forradalmasítsuk bizonyos nézeteinket akár az evolúcióval kapcsolatban, de akár azzal kapcsolatban is, amit magunkról, s jelenleg futó működésünkről, problémáinkról, annak okainak gyökeréről, vagy a fejlődési lehetőségeinkről gondoltunk. Ez pszichológiai szempontból nagyon fontos lehet.

Ha elfogadjuk, hogy létezik a morfogenetikus tér, az megváltoztatja az eddigi pszichológiai elméleteket is, hiszen az emberi lét, avagy a vizsgálódási tér határa kitágul, s az eddigiek mellett akár egészen más összefüggések is előkerülhetnek, bekereülhetnek.

A morfogenetikus tér, a kollektív tudattalan léte tehát pszichológiai szempontból igen lényeges és újító információ. A személyes tudattalan felfedezése óta ez a felismerés is nagyon meghatározó és lényegi pont, hiszen egy ember vizsgálatakor fontos feltárnunk és ismernünk minden tényezőt, csak így juthatunk el a valódi felismerésekhez, s ok-okozati feltárásokhoz. Innen visszatekintve Jung kollektív tudattalan elmélete tehát már jóval meghaladta és túllépi nagy mestere, Freud tanításait, aki az emberi psziché gyógyítását annak szétcincálásában, analizálásában látta kizárólag.

Családállítás

Amikor az életünkben ismétlődő mintázatokkal találkozunk, gyakran nem is sejtjük, hogy ezek mélyebb, akár generációkon átívelő gyökerekkel rendelkeznek. Ilyen helyzetekben lehet hasznos egy módszer, amely segít feltárni és feloldani ezeket a rejtett dinamikákat és információkat – például a családállítás.

A családállítás egy olyan módszer, amelyet Bert Hellinger fejlesztett ki a családi és transzgenerációs mintázatok feltárására. Alapja az a feltevés, hogy az egyén pszichológiai és érzelmi állapotát jelentős mértékben befolyásolják a családja múltbeli eseményei és rejtett dinamikái.

Elméleti alapok és kapcsolódó tudományterületek

A családállítás elmélete szerint a családrendszerekben léteznek olyan ok-okozati összefüggések, amelyek hatással lehetnek az egyén életére. Noha a módszer intuitív és fenomenológiai megközelítést alkalmaz, számos tudományterülettel kapcsolódási pontokat találhatunk:

Pszichológia és Pszichoterápia – A transzgenerációs trauma elmélete szerint a szülők és nagyszülők által megélt traumák hatása a következő generációkban is megjelenhet. Ezt kutatások is alátámasztják, például az epigenetika területén.
Szociológia – A családi rendszerek és a társadalmi struktúrák közötti összefüggések vizsgálata, különösen a családi szerepek és a normák átöröklődése.
Neurobiológia és Epigenetika – Az utóbbi évek kutatásai kimutatták, hogy a stressz és a trauma epigenetikai változásokat okozhat, amelyeket a következő generációk örökölhetnek.

Módszertani Keretek

A családállítás egy facilitátor által vezetett csoportos vagy egyéni folyamat, amely során a résztvevők fizikai térben reprezentálják a családtagjaikat, ezáltal láthatóvá téve a rejtett dinamikákat. A folyamat során:

Az állítást kérő személy röviden bemutatja a problémáját.
A facilitáros és/vagy az állító kijelöli a „képviselőket”, akik a családtagokat és másokat, mást, pl. fogalmakat szimbolizálnak.
A résztvevők nonverbális és verbális interakciói és érzelmi visszajelzései révén fény derülhet a családon, és az egyénen belüli rejtett tartalmakra, konfliktusokra, háttérokokra, összefüggésekre és tanulságokra a felmerült problémával kapcsolatban.

A családállítás módszere amellett, hogy a mai korunk egyik legforradalmibb módszere, egyben bizonyítéknak is tűnik is a morfogenetikus mezőre és arra, hogy a tudatunk valójában tehát egy multidimenziós struktúra és megtapasztalásai nem függnek tértől és időtől, hiszen a módszer alapjául a szóban forgó morfogenetikus mező szolgál. A családállítás során annak az előnyét használjuk ki az önfeltáró folyamatainkat támogatva, hogy ebben a minket körbeölelő térben, energetikai közegben minden információ ott van, ami valaha valaki átélt, érzett, gondolt. Minden valaha átélt eseménynek, történésnek nyoma van, s a térből ezek a nyomok, információk, érzelmek könnyedén előhívhatóak a tér és az idő korlátai nélkül. Ez a lehetőség, jelenség hatalmas segítség a fejlődni, önmagukat megismerni vágyóknak, mert így az állítás során gyakran olyan jelentős információk törnek fel a felszínre, olyan felismerésekhez vezetik az állítót, amik katartikus megértéseket, felismeréseket, s egyben segítséget is adnak a továbblépéshez. A módszer által ki tudunk zökkenni a beragadt látásmódból, érzelmi állapotból, és képessé válunk egy pszichológiailag rendezettebb, gyógyultabb struktúrába áthelyezkedni. A beindult folyamatok olyan intenzívek gyakran, hogy gyökeresen megváltoztatják a szemléletünket, látásmódunkat, s így az életünket. A módszer lényege tehát a morfogenetikus térbe való betekintés, informálódás, mélylélektani ok-okozati összefüggésrendszerbe való alámerülés, elfojtott, eltemetett érzelmekkel és történetekkel való kapcsolódás a tudatalattink világában, az igazság keresése, ezen keresztül a pszichés tartalmaink, s összességében az életünk rendbetétele.

A családállítás pozitívan hat nem csak az állító életére, hanem az állításban résztvevő segítők életére is visszahat. A módszer alkalmazása közben azzal a lehetőséggel élünk, hogy a körülöttünk lévő térben minden információ tértől és időtől függetlenül itt van, és hozzáférhetünk többek között a tudatalatti tartalmainkhoz önmagunk megismerése, az önismeretünk fejlesztése céljából. Felbecsülhetetlen jelentőségű az, hogy ez az új eszköz, módszer mekkora segítséget nyújt a pszichológiai eszköztár eddigi tartalmai mellett.

A családállítás által egy végtelenül részletes feltárás nyílik meg a szemünk előtt, s olyan információs csomag válik elérhetővé, amire egy adott személy a saját vakfoltjai miatt nem tud tudatos lenni, rálátni, s többnyire emiatt nem látja meg egyedül a megoldásokat. Így tudunk végre könnyedén a tudatunk és az eddig megközelíthetetlen, vagy alig megközelíthető tudatalattink között hidat képezni, s ezáltal válaszokra, megértésre, s a hőn áhított megnyugvásra lelni.

A családállításokon tapasztaltak is kétséget kizáróan bizonyítják, hogy létezik ez a tér, ami valóban, akár tér-időn is túlmutat, s ami hozzáférhető minden benne létező számára. Családon, generációkon, akár életeken átívelő történetek rajzolódnak ki a benne résztvevők családi, vagy tágabb, teljes térben lévő kölcsönös egymásrahatásai, ezeknek a sérült részei, felbukkannak a megoldások is, s velük együtt a lényeg, a bennük rejlő tanítás, s út, az életünk értelme, ami maga a fejlődés.

Rupert Sheldrake professzor szerint a jelen tevékenységi mintáit meghatározzák a múltban bekövetkezett minták, és ezek alapján minden egyes egyén, vagy egyed – legyen az bármilyen élőlény – a kollektív emlékezet részét képezi, annak hordozója és továbbadója is egyben. Ez alapján kiemelt felelősségünk az, hogy mit teszünk, hogyan, s mifelé irányítjuk a gondolatainkat, érzéseinket, tetteinket, mit hozunk ki magunkból, milyen transzformatív utat járunk be.

Hiszen így kapcsolódik össze a jelen, múlt, s jövő, s válunk mi mindannyian tér-időn átívelő teremtőkké.

Borza Zsuzsanna Mentálhigiénés szakember, Családállító

Budapest, 2019.11.19.