Minden birkának kell egy elnyomó

Manapság sokat hallunk egy bizonyos személyiségtípusról, az emberiség egy nagy, ám kevésbé kedvelt csoportjáról: ők a nárcisztikusok. Rengeteg tudományos, és kevésbé tudományos kiváló írás, cikk, vagy akár könyv is jelent már meg a témában, ami minden alkalommal heves érzelmeket gerjeszt az olvasóiban, nem hogy az átélőiben! És erre minden oka meg is van mindenkinek.

Mert milyen is egy nárcisztikus? Első, és sokszor sajnos még sokadik ránézésre is magabiztos, lehengerlő, elbűvölő, meggyőző, pedig mindeközben a leggyakrabban önző, egoista, manipulatív és tiszteletlen. Bármi áron eléri a célját, hogy jobban érezze magát.

A nárcizmus kifejezés Freudtól származik, aki pedig a görög mitológiai alakról, Narcissiusról nevezte el ezt a személyiségtípust. Narcissius konkrétan beleszeretett a folyóvízben nézegetett tükörképébe, majd emiatt vízbe fúlt. Kell ennél többet mondanom?

A nárcizmus nem csupán túlzott önszeretet. Sokkal több annál. Egy olyan jelenség, amiről beszélni kell.

A nárcisztikust a hatalom és az uralkodás élteti, és a figyelemre hajt. Nem érdekli semmi, csak önmaga. Hiányzik belőle az empátia. Szabályszegő. Nem is érti, miért van rájuk szükség, és szemrebbenés nélkül átlépi őket. Kedves veled, de csak addig, amíg el nem éri a célját. Pókerarccal képes hazudni. Akár bűntudatkeltéssel, akár nyomásgyakorlással, de arra ösztönzi környezetét, hogy saját, (meg nem élt) vágyait elérjék számára. Kommunikációjában, emberi kapcsolataiban többnek és jobbnak érezteti magát azáltal, hogy önmagát föléjük helyezi különböző módon. Mindenkit alárendelt pozícióba rak vagy drasztikus módon, vagy inkább többnyire észrevétlen módon, nehogy rájöjj, hogy miért érzed rosszul magad. Magabiztos, s állítja, ő sokra hivatott, s mindaz, amit ő él, amit ő elért, arra más nem képes. Lenéz mindenkit, s esélyt sem ad. Nem bíztat, nem bátorít, nem emel. Nem képes rá. Viszont érzékeny a negatív kritikára, vagy bármilyen tükörre. Reakciója vagy harag lesz, vagy egy olyan manipulatív válasz, amivel biztosan elbizonytalanít úgy, és azonnal elveszted a magabiztosságodat, s mindazt, amiben addig hittél. Egy pillanat alatt eléri, hogy egyre kisebbnek érzed magad. Szerelmi partnernek általában egy hűséges csodálót, rajongót választ, hogy aztán egy pillanat alatt léphessen tovább, valami újat, jobbat keresve. Nem erőssége tehát a hűség, ahogy az elköteleződés sem. A nárcisztikus magáról nagyon szeret beszélni, a másik mondanivalója, nézőpontja azonban nem érdekli.

Mindezek mellett elképesztően meggyőző, mert többnyire nagyon intelligens, magabiztos és jól kommunikál.

Tegye fel a kezét, aki még sosem dőlt be ennek az álarcnak? Akit nem bűvölt még el az a fajta magabiztosság, ami ezekből az emberekből árad. Akinek még sosem remegett meg a térde a szép, ámde üres szavaktól és ígéretektől. Nehéz megállni, hiszen a mai világban szinte mindenki a magamutogató és magabiztos embereket csodálja. A közösségi portálokon ma már minden arról szól, hogy kinek mije van, hogy mutogatja magát és a vélt és valós érdemeit a like-ok tömegéért és a rajongótábor felduzzasztásáért, ahol a sikert a hatalomban és a pénzben és luxusban mérik. Emellett ma már fel se tűnik, ha valaki hatalmaskodó, és elnyomó. A politika, a média, de a saját környezetünk is tele van bizonytalanságukat kompenzáló, embereket manipuláló, irányító, őket elnyomó, szabadságuktól megfosztó emberekkel.

Nagyon-nagyon jellemző viselkedéstípus lett tehát ez a mai világban. És mintha a mai kor emberei két csoportra szakadnának látványosan: az elnyomók és az elnyomottak… De vajon miért?

Miért ígérget valaki, ha sosem tartja be, miért mondja, hogy szeret, és örökké szeretni fog, ha másnap sarkon fordul, és vissza se néz? Miért hitetnek el velünk valamit, ha az nem úgy van, mi meg romokban heverünk utána akár évekig? Miért sírunk esténként a rettegéstől, hogy ma vajon mit rontottunk el, amiért már megint a sárga földig lettünk lehordva? Miért nem kapunk tiszteletet, és miért nem kapunk viszonzást, szeretetet, jóságot, ha mi alázattal, önzetlenül fordulunk mindenki felé? Miért kell a nárcisztikusok csapdájába esnünk? Miért kell ezeket megélnünk?

Mert sokat kell még tanulnunk. És mert ezekre a csalódásokra nagy szükségünk van.

A nárcisztikusok valójában a legnagyobb tanítóink. Arra tanítanak, hogy ne nézzük már be végre annyira a dolgokat. Hogy legyen erőnk megkérdőjelezni a legmeggyőzőbb érveket is, és legyen erőnk kiállni önmagunkért, és szembemenni a manipulatív erőkkel. Hogy merjünk tovább hinni a szeretetben, a jóságban. Önmagunkban! Hogy tudjuk végre, hogy kik vagyunk, mire vágyunk, mennyit érünk, és mit érdemlünk…!

Hogy végre meg tudjuk különböztetni a védelmezést a kontrollmániától és birtoklástól, a határozottságot az önteltségtől és önzéstől, a szenvedélyt az erőszakosságtól és arroganciától, a közvetlenséget a tiszteletlenségtől és sértegetéstől, a kedveskedést a manipulációtól.

Hogy végre ráébrendjünk önvalónkra és belső erőnkre. Hogy végre kijöjjünk a kishitűségből, s megtanuljunk nem bedőlni az elbizonytalanító, minket az utunkról eltérítő erőknek.

Ilyen nagy erők és behatások kellenek most bizony az emberiségnek, hogy felébredjünk, s a nárcisztikusok elnyomó csomagján átverekedve magunkat ráébredjünk saját magunkra, szabad akaratunkra, s teremtő erőnkre. Hogy bár sok fájdalom árán is, de végre az öntudat, és legfőképpen a szeretet egy magasabb fokára léphessünk.

A sors furcsa fintora, hogy pont olyan emberek tanítanak minket arra, hogy hogyan szeressük jól magunkat, akik valójában nem képesek rá. Az önmagával túlzottan is elégedettnek tűnő ember ugyanis kompenzál, mégpedig valami komoly hiányt: a valódi elégedettség és az „önszeretet” képességét.

Minden birkának nagy szüksége van egy elnyomóra…,

… és minden elnyomónak egy birkára, aki végül egy magasabb tudatszintre emelkedve meg tud neki bocsájtani, s meg tudja majd adni azt a szeretetet neki, vagy másnak, amit a nárcisztikus sosem kapott meg…

 

Borza Zsuzsanna 

www.lelekmedicina.hu

Bp. 2017. 10. 12.