Elkerülhetetlenül mindannyiunkat érint ez a kialakult helyzet. Az egész emberiség egy újabb kihívás közepén találta magát pillanatok alatt. A többség a sok változás és a pánik bénultságában vergődik mozdulatlanul, míg néhányan a belső figyelemre és egyensúlymegtartásra koncentrálva próbálnak a bizalom állapotában maradni. Kihívás van most bőven, hiszen sok minden megváltozott most az életünkben. Korlátozva van a szabadságunk, bezártságérzetünk van, sokan elvesztették részben, vagy egészben a munkájukat, megélhetésüket, így szembe kell nézniük ilyen jellegű félelmekkel és aggodalmakkal is. Sokan félnek tőle, hogy betegek lesznek, vagy hogy a szerettük lesz beteg. A gyerekek nem járnak iskolába, otthon tanulnak, a szülőkkel együtt otthon töltik a napokat. Rengeteg a változás az életünkben, és hosszabb távon is még sok más előre vetíthető. A legkevesebb, hogy zavarban vagyunk ettől a sok változástól. Sokan egész pontosan úgy élik meg ezt most, mintha kihúzták volna a lábuk alól a talajt.

A legtöbb változás egyfajta gyászfolyamatot generál bennünk, és kétségtelen, hogy sok mindent veszítünk épp el: a biztonságérzetünket, az életterünk határait, amiről fentről jövő utasításra, vagy önként mondunk le, az életünk feletti kontrollt, irányítást. A megszokott fizikai szociális kapcsolódásainkat, a megélhetésünket, a hobbijainkat, sok mindent, ami feltöltött, de minimum mindazt, amit eddig megszoktunk: hogy munkába járunk, hogy valakik vagyunk valahol a világban, egy munkahelyen, aki valakikhez képest valamilyen pozíciót tölt be, a rendet, struktúrát, hogy én itt, a gyermekem ott, a párom amott, majd este egyesülünk egy családként, pénzt keresek, abból kijövünk, tudom, hogy mi vár rám, hogy mi van ma, és nagyjából mi várható holnap. Elvesztettük a kiszámíthatóságot, a jövőképet, ami biztonságot nyújtott. Ma már ott tartunk, hogy azt sem tudjuk, hogy holnap mi lesz, milyen intézkedések lépnek életbe, milyen változásokat generál a folyamat, nem hogy később. Elvesztettük az életünk kialakult, s megszokott struktúrájának és a ránk aggatott címkéknek a biztonságát. Talán nem véletlenül. Talán mindez jót fog tenni nekünk. Talán mindezt az emberiség magának teremtette, mert fejlődnie muszáj, és akár akar is, és igenis felébredni. Tudnotok kell, akinek a fent felsorolt dolgok biztonságot jelentettek, az az ego, az elme. Vagyis, ha mindezt most elveszítjük kollektíven, akkor az azt jelenti, hogy az emberiség a szívének kinyitására kényszerül, avagy áll készen, s az elmealapú működést szív-és hitalapúra lecserélheti végre. Óriási hitpróbában vagyunk most. A bizonytalanság közepén kell tudnunk a középpontunkban maradni, és nem félni. Ez nem könnyű. Folyamatos belső munkát igényel. Aki már eddig is dolgozott magán, könnyebb helyzetben van, aki csak most kezdi, neki most igen nehéz. Mert sokan hozzá vannak szokva a korábbi kapaszkodókhoz. De ezek most nincsenek. Nem is voltak valódiak valójában sosem. És erre kell most mindannyiunknak ráébredni. Hogy mi az, ami valós, és mi nem. Hogy valójában mi a fontos és mi nem. Minek van értelme, minek nincs. Mi a szeretet, és mi nem. Felbomlott az életünk eddigi struktúrája, hogy egy új vehesse át a helyét. Egy letisztultabb, valódi értékrenden alapuló élet létrehozására s a valódi, belső erőforrásaink ráébredésére van most lehetőségünk tehát. Éljünk vele!

Mit tehetünk most?

• ÍRJ LISTÁT AZ ÉRZÉSEIDRŐL! – AZ ÉRZELMEK FELISMERÉSE ÉS ELFOGADÁSA

Ismerd fel az érzéseidet, legfőképpen a félelmeidet. Minden, amire tudatossá válunk, amit a lelkünk mélyéről feljebb hozzunk a tudatalattiból, az már kezelhetővé, egyre kezelhetőbbé válik a számunkra, s nem ő irányít minket, hanem mi őt. Ha eljön az ideje, szabadon el is tudjuk engedni. Írj egy listát tehát, amiben kiírod magadból az érzéseidet. Az eredendő tiszta szív állapotát életünk során a negatív tapasztalok, s azok által a bennünk rekedt negatív érzések gátolják. Ne félj tehát leírni a negatív dolgokat. Ezzel nem mélyíted a problémát, hanem épp megoldod azáltal, hogy elismered és szembenézel vele. A belső szabadságod, s a szíved útjában álló dolgokat takarítod ki vele, ezért vágj bele bátran! Az érzelmek kiírása egy jól bevált terápiás módszer, sokan alkalmazzák, alkalmaztatják, mert nagyon eredményes. Tehát pl.:

„Szorongok, mert nem tudom, hogy mit hoz a jövő. Félek, hogy elkapom ezt a vírust. Félek, hogy megszűnik a munkám, és akkor nem lesz pénzem eltartani magamat és a családomat. Fojtogat ez a bezártság, nem bírom. Hiányzik az anyukám, de nem mehetek át hozzá. Tehetetlennek érzem magam. Nem tudom, hogy ki vagyok most. Kezdem elveszíteni önmagamat a korábbi paraméterek nélkül. Nem tudom, hogy mit tegyek most.” Fogadd el ezeket az érzéseket. Hagyd, hogy legyenek. Nincs semmi baj.

• MENJ MÉLYEBBRE, HOGY SZABAD LEHESS!

A fenti feladat minden pontján merengj tovább. Nézz befelé, és figyeld meg, hogy mit érzel, mi jön még onnan fel. Tedd még tudatosabbá az érzelmed felismerését, és még mélyebbről próbáld felhozni. Pl. „Fojtogat a bezártság.” Rendben. Figyelj befelé, mi jut még erről eszedben, van-e ottmég valami benned, amihez képest ez a mostani érzés csak a felszín, csak a jéghegy csúcsa, és bizony, van alatta a mélyben egy sokkal nagyobb, ami feloldásra vár. „Igen, már emlékszem, gyerekkoromban egyszer, amikor rossz voltam, büntetésből az apukám bezárt a sufniba, és én órákig sírtam ott egyedül. Nagyon rossz volt. Féltem, hogy ott felejtenek, és sosem jövök ki onnan.” Engedd, hogy feljöjjön, ami ott van. Ami ott maradt még. Nagyszerű, most tedd egymás mellé a mostani szorongásodat, amit a kijárási korlátozás, vagy eleve az a helyzet szül, hogy most otthon kell maradni, és tedd mellé ezt a korábbi emléket. Fogadd el a jelenlegi és a múltbéli érzésedet is. Valamiért, okkal megtörtént mindkettő. Ha már ezt el tudod fogadni, elindul az oldódás, és a gyógyulás.

• MENJ MÉG MÉLYEBBRE, MENNI FOG!

A korábbi példát folytatva: Fojtogat a bezártság most. Ennél mélyebben rábukkantál a sufnis bezártságod emlékére. Tűzz ki egy célt, hogy ha van még itt még ennél is mélyebben, akkor jöjjön. Készen állsz, hogy szembenézz vele itt és most, s hogy útjára engedd. Próbálj ne gondolkodni, csak engedni, hogy nyíljon a lélek, nyíljon az emlékezés. És egyszer csak, lehet, hogy beugrik egy felismerés, egy gyermekkori, vagy magzatkori emlék, amit most a jelenlegi helyzet bezártsága kiváltó konfliktusként a felszínre hozott. Talán eszedbe jut, hogy már a születésed utáni ott volt a bezártság érzése benned, amikor inkubátorba tettek, vagy feldereng egy-két álmod, ami a magzati korod sérüléseire, félelmeire ad magyarázatot. Engedd, hogy mint egy nagy kirakós, mozaik, jöjjenek a felszínre a darabkák, szeretettel fogadd őket, illeszt őket egymás mellé, s hagyd, hogy ez gyógyítson. Az akkori kislányt, kisfiút és a helyzetet öleld meg szeretettel, add meg magadnak a biztonságérzetet, ami akkor nem volt, elveszett, és az élet azóta is újra-és újra emlékeztet erre, hogy ez a seb végleg begyógyuljon. Használhatod közben a jól bevált Ho’oponopono mantrát, miközben a feljött témán dolgozol magadban: „Sajnálom, Kérlek, bocsáss meg, Köszönöm, Szeretlek!”

• A TANÍTÁSOKAT FELISMERNI – BŐVÍTSD KI A LISTÁDAT!

Bár sokan erre helyezik a legkevesebb hangsúlyt, ez a legfontosabb rész. Nem elég felismerni a múltunk fájó elemeit. Amíg nem ismerjük fel a lelkünket emelő benne rejlő tanításokat, és nem integráljuk ezeket magunkba megújulva, minden erőfeszítésünk ellenére az önismereti munkánk nem éri el a célját, s mindez csak a múltban való lehúzó tapicskolás marad.

Ha tehát megvan a listád az érzéseidről, és már túl vagy azon, hogy felismerted, tudatosítottad, elfogadtad őket, készíts mellé egy másikat arról, hogy mindez most mire késztet, mire tanít téged. Menni fog, hidd el! A korábbi példát befejezve: A bezártságláncolat tanítása lehet például: képessé válni biztonságban érezni magad akkor is, ha fizikailag korlátozva vagy. Nem engedni, hogy a fizikai bezártság zárja a lelked. Felismerni, hogy a lelked szabadsága elvehetetlen és örök. Tudni megállni, hogy az egó éljen a helyzettel, s félelmet generáljon, helyette elérni, hogy a szív és a hit győzedelmeskedjen. Minden rendben. Most be vagyok zárva, de úgyis kiengednek. Addig elvagyok magammal. Jó magammal lenni. Magammal tulajdonképpen a legjobb lenni. Így is szabad vagyok. Szeretem magam.

Más példa:

Félek, hogy elveszítem az állásomat, hogy fogok így megélni? – Amire tanít – Gondviselésbe vetett bizalom: bízni abban, hogy minden, így ez a helyzet is értem van, és hogy minden rendben lesz. Egy feladatom van most, nem ellenállni a változásnak, hanem a középpontomban maradva megfigyelőként benne lenni, és meglátni, hogy milyen belső változásra késztet ez engem. Esetleg már eleve régóta nem elég ki a munkám? Többe vagyok képes? Talán jobb is lenne, ha mást csinálnék? Végtére is, miért pocsékoljam el az Életemet olyanra, amit nem szeretek? Talán követem a szüleim mintáját…, őket is csak bedarálta mókuskerék. De valójában a szívük szavát követték? Hm, nem. Rossz ezt látni. Én máshogy szeretnék élni! A belsőmre figyelve a szívem szavát követve szeretnék az lenni, aki őszintén lenni akarok, és olyan munkát végezni, ami igazán én vagyok! Ami feltölt, ami örömmel tölt el, ami az életfeladatom elemévé tud válni. De jó! Rendben, akkor hagyom, hogy legyen úgy, ahogy lennie kell. Cselekvő maradok, de elengedem a görcsös irányítást.

Számos dologra rájöhetsz most. Lehet, hogy a jelened, vagy a múltad emlékei most a megbocsájtásra fognak tanítani, vagy az elfogadásra, vagy arra, hogy a jövőben legyen bátorságod a saját árnyoldaladdal szembenézni, s nem mindig másokat hibáztatni. Talán arra fogsz rájönni, hogy eljött az ideje, hogy vállad a felelősséget a tetteidért. Talán végre elköteleződsz itt és most a fejlődés felé.

• ÍRJ EGY LISTÁT AZOKRÓL?A MIKET MOST EL SZERETNÉL ENGEDNI Pl. halálfélelmet, szorongást, befolyásolhatóságot, lustaságot, önzést, korlátokat, blokkokat, függőségeket

•  ÍRJ EGY LISTÁT ARRÓL, AMIT MEG KIALAKÍTANI, MAGADHOZ VENNI SZERETNÉL MOST Pl. Szeretetet, Lelki Békét, Nyitottságot, Motivációt, Életörömöt, Kitartást, Kreativitást, Szenvedélyt, Bizalmat, Belső Erőt

• LÉGY AZ ELFOGADÁS ÉS A NYUGALOM ÁLLAPOTÁBAN!

Tudom, hogy nem könnyű, de csak légy ebben a helyzetben, s légy türelmes. Minden ki fog rajzolódni hamarosan: hogy mit hoz ez a számodra, hogy mire tanít. Mit kell általa elengedned önmagadon belül, vagy kívül, és milyen új értékek, s cselekedetek mentél kell folytatnod az életedet. Jó, hogy ha szeretnéd megérteni, és szeretnél válaszokat, de itt is engedd el a görcsösséget. Az elme sürget, ő feszít belül. Keresd a középpontodat és figyelj. Így előbb meglesznek a válaszok és útmutatások, mint ha félelemből cselekszel és kikövetelni próbálod idő előtt a dolgokat. Minden ki fog rajzolódni, s a te érdekedben úgy alakulni, ahogy a legjobb. Bízz ebben, és maradj nyugodt! Bízz a Gondviselésben!

• TISZTELD MAGAD ÉS A FEJLŐDÉSI FOLYAMATODAT!

Ha tudatosítottad ezt eddig, ha nem: azért vagyunk itt a Földön, hogy fejlődjünk. És most egy komoly fejlődési folyamatban vagyunk most mindannyian. Légy türelmes magaddal és másokkal. A jelentől visszafelé gondold át egy kicsit az életedet, és fogalmazd meg, eddig mikre tanított az élet. Ha sikerül ezeket egyre részletesebben látnod, most, ebben a helyzetben is könnyebben megjönnek majd a kérdéseidre a válaszok, s válik érthetővé a számodra, hogy mit kell most megtanulnod, s mi a tennivalód.

• TISZTELD A TESTEDET ÉS TÁPLÁLD ŐT EGÉSZSÉGES DOLGOKKAL

Egyél finomakat, legyen benne sok zöldség és gyümölcs. Vigyél be a szervezetedbe sok C vitamint (többezer mg/nap), a szervezetünknek arra van a legnagyobb szüksége most. Ha táplálkozás útján keveset tudsz bevinni, fogyaszd aszkorbinsav formájában vízben feloldva. Más vitaminok (D, B, E) és nyomelemek is hasznosak lehetnek most, ideje elővenni a spájzban lapuló, eddig ki nem bontott csodáinkat. Vitaminok, gyógyteák, illóolajok, mindezekért hálás lesz most is és máskor is a szervezeted.

Amennyire lehetséges, legyél sokat a friss levegőn, vagy szellőztess minél többet. Lélelegzz tudatosabban. Végezz légzőgyakorlatokat.

• ÖSSZPONTOSÍTS – FEJLŐDJ!

Végezd el a napi gyakorlati tennivalóidat, és a fennmaradó idődben összpontosíts magadra és a belső folyamataidra. Váljon ez szokásoddá! Jusson mindig eszedbe, hogy ez az időszak egy óriást transzformációs lehetőség, hatalmas megújulási lehetőség lakozik benne. Ne vesztegesd tehát az időt. Ne erőlködj, de fordítsd aktívan a figyelmedet a fejlődésre.

• FIGYELJ BEFELÉ – MEDITÁLJ!

A befelé figyelést, a lelked mélyén rejlő dolgok felismerését, feltárását, feloldását, és a belső egyensúly kialakítását nagyban segíti, ha az elmét kikapcsoló állapotokat gyakorlod, pl. meditálsz. Zenét hallgatva, vagy csak csendben az erkélyeden ülve, vagy egy fa tövében. Meditáció az is, amikor alkotsz, és az alkotás örömének flow állapotában áramlasz. Meditáció lehet az is, amikor az erdőben sétálva, vagy futás közben kikapcsolnak a gondolatok, és csak te maradsz és a természet. Meditáció az is, amikor szeretettel épp vacsorát főzöl a családodnak, és elmerülsz az ízek és szagok világában. Sokan óckodnak a meditációtól, miközben számtalanszor meditálnak valójában, csak nem a megszokott módon. Találd meg azt, ahogy neked ez jól esik. Majd közeledj a klasszikus mód felé türelemmel.

• TÖLTSD MAGAD, EMELD A REZGÉSEDET!

Ahhoz, hogy minél kevesebb félelem férkőzzön be az Életedbe, s hogy minél inkább a belső nyugalom állapotában nyitott szívvel, s teremtőként tudj élni, minden nap fordíts figyelmet arra, hogy emeld a rezgésedet. Légy az öröm és hála pillanatában minél többet. Fókuszálj a jó dolgokra. Örülj annak, ami van, és annak is örülj, ami nincs. Minden jó így, nincs mitől félni. Amíg félsz, elmulasztod azt, amiért itt vagy: hogy ÉLJ, ÉS SZERESS!

Csökkentsd a stresszt, amennyire lehet! Tájékozódj, de az egyértelműen nem tényeken alapuló, manipulatív, pánikkeltő hírekre, írásokra, cikkekre mondj nemet!

Hallgass lélekemelő zenéket, énekelj, táncolj!

Lélegezz mélyeket!

Mondd ki, vagy írd le, amit érzel!

Alkoss!

Légy pozitív!

Légy kedves!

• NYISD MEG A SZÍVED ÉS SZERESS!

Fizikailag távolabb kerültek tőlünk az emberek, de ismerd fel, hogy ez mekkora lehetőség, hogy valójában most kerüljenek közel. Hívd fel most azokat, akiket szeretsz, de ezelőtt nem volt rá időd, vagy nem jött, hogy tápláld a kapcsolatot, mert beszippantott az örvény, amiből nem láttál ki. Nyisd meg a szíved, és kapcsolódj szeretettel az emberekhez. A szüleidhez, a gyermekeidhez, a párodhoz, a szomszédodhoz, az idegenekhez az utcán. EGYEK vagyunk, értsd meg! Érezd meg, hogy ha őket szereted, olyan, mintha magadat szeretnéd. Nyisd meg magad most mindenkinek! Légy türelmesebb, empatikusabb mindenkivel most és a jövőben. Légy együttérző, és lásd be, mindenki a saját tanulófolyamataival bíbelődik. Ne ítélkezz a jövőben annyit. Légy inkább segítőkész. Tanulj meg bizonyos dolgokon felülemelkedni, vagy elengedni. Panaszkodj, és dühöngj kevesebbet, vagy semennyit, helyette a felismerésekre, a megértésre és megoldásra fókuszálj. Ahogy egyre tudatosabbá válsz fogsz rájönni arra, hogy MINDEN MÖGÖTT SZERETET VAN!

• AMI MOST A LEGFONTOSABB: SZERESD MAGAD!

Amire a leginkább tanít most minket a helyzet, az önmagunk szeretete. Talán észre se vettük, de nem is foglalkoztunk eddig ezzel, s elment úgy mellettünk az élet, hogy csak a feladatainkra koncentráltunk, s valójában nem magunkra. Csak a szerepeinkre koncentráltunk, de nem arra, hogy én ki vagyok mögötte. Én valójában nem az vagyok, aki itt és itt dolgozik, ez és ez a munkája, neki és neki az anyukája, neki meg a párja. Ki vagyok én, ha nem ezek a szerepek? Na, ezekre kell most mindenkinek rájönni, s felfedeznie a valódi önmagát, valódi tulajdonságait, értékeit, motivációt, vágyait, életfaladatát. Továbbra is egy társadalom, egy munkahely, egy család tagjai maradunk, de eközben végre a méltó helyünkre kell emelnünk magunkat ebben a szűkebb-tágabb környezetben: az első helye! Sok hagymahéj rakódott ránk az idők során, amik eltakarták előlünk az énünk valóságát. Ez az időszak ebben is segít, a társadalomban betöltött szerepeinken túlmutató értékeinket fogjuk tudni megtalálni most, ha ügyesek vagyunk. Az álarcaink nélkül is képessé válhatunk most lenni valakik, a valódi önmagunk lenni végre félelem és megfelelés nélkül. Az önszeretet lehetősége nyílik meg most. Nyisd ki ezt az ajtót hát, és lépj be!

Próbáld megfogalmazni, hogy ki is vagy valójában. Akárhány éves is vagy, eljött az ideje, hogy megismerd, és megszeresd magad.

• TŰZZ KI RÖVIDTÁVÚ ÉS HOSSZÚTÁVÚ ÚJ CÉLOKAT

Nem baj, ha nehezen megy, vagy ha csak a rövidtávú célok kitűzéséig jutsz. De próbáld meg!

Rövid távú cél pl.: nem tudom, hogy meddig tart ez a dolog a világban, de addig is, azt az időt, amit most megspórolok az utazással, vagy egyéb rohangálással, vagy az az idő, ami most felszabadul a munkám csökkenése, vagy elvesztése miatt értékes dolgokra fordítom, pl: nyelvet tanulok, elolvasok néhány klassz könyvet, amire eddig nem volt időm, kertészkedem, rendet rakok a lakásban, selejtezem, elmegyek önkéntesnek egy időre. Végre elkezdek pl. zenét tanulni, vagy belevágyok egy új hobbiba. Több minőségi időt töltök a velem élőkkel, akikkel meg most nem tudok találkozni, velük többször beszélgetek telefonon, mint eddig. Főzök finomakat, kipróbálok új recepteket. Végre megcsinálom a kertkaput. Akár minden reggel is írhatsz egy aznapi tervet, amit meg szeretnél csinálni, hogy támpontokat adj magadnak.

Hosszútávú célok, pl. több minőségi emberi kapcsolat, boldog párkapcsolat, család, gyerekek, családi ház fehér kerítéssel kiskutyával. Több minőségi időt nem csak a szeretteimmel, de önmagammal, s nem hagyom, hogy a feladataim elszakítsanak önmagamtól. Többet ápolom a jövőben a bennem lévő valódi erőforrásokat: a szeretetet, a hitet, az isteni teremtő részemet. Több időt fogok eltölteni a szeretet és öröm állapotában, mint ezelőtt úgy, hogy olyan emberekkel töltöm az időmet, akik emelnek, szeretnek, vagy olyan dolgokat teszek, amit építenek, fejlesztenek, emelnek.

A lényeges dolgokat helyezem előtérbe, a lényegteleneket háttérbe. Ügyesebben fogom ezeket felismerni, s priorizálni. Szeretném önmagamat jobban megismerni és megszeretni. Az életfeladatomat felismerni, és élni. Kialakítani egy belső egyensúlyi állapotot, ahogy a földi létemet örömmel és aktívan, a fejlődésemre fókuszálva élem. Szeretném megtalálni a helyem a világban, s az egységélményt megélni legyek én bárki is, és éljek én bárhol is.

Nagyon nagy lehetőség ez az időszak most a számunkra. Az emberiség egy katartikus evolúcióra képes most, ha jól vizsgázik. A koronavírus a szimbolikus tanítónk. A tananyagra magunknak kell rájönnünk. Ha ezt a próbatételt átvészeljük, ha ekkora félelemkeltő bizonytalanságon átverekedjük magunkat, ha ennyi embertpróbáló, lelki határokat feszegető kihíváson keresztülmenve most sikeresen vizsgázunk, végre egy tudatosabb szintre emelkedhetünk, s egy nagyobb Egyensúlyt és Békét hozhatunk létre önmagunkban és a Világban. Most fellélegzik a Föld, s fellélegeznek az emberi szívek is majd, hiszen a lelkünk mélységében megbúvó dolgok elkerülhetetlenül szakadnak most fel, hogy végre távozzanak. Nagyon nagy külső és belső tisztulás ez. Rengeteg dolog volt az életünkben és a lelkünkben, ami nem szolgált már valójában minket, Itt volt az ideje a drasztikus megújulásnak és újjászületésnek. Engedjük hát bele magukat, és tegyünk meg mindent most ennek az oltárán magunkért és egymásért. A félelmeinket a korlátainkat és a múltat hátrahagyva építsünk együtt egy új, szebb jövőt.

Borza Zsuzsanna

Bp., 2020.04.04.

www.lelekmedicina.hu

Charles Darwin evolúcióelmélete

Ami a Családállítást megmagyarázza, avagy Dr. Rupert Sheldrake morfogenetikus tér elmélete vs. darwini evolúcióelmélet

Charles Darwin, a modern evolúcióelmélet kidolgozója már gyermekkorában igen lelkes természetbúvárként élt. Családi nyomásra az orvosi pálya felé vette az irányt, majd mikor azt abbahagyta, lelkésznek tanult. Végül az életét a természettudományoknak szentelte. Nagy gonddal vetette bele magát a növények, állatok és kövületek vizsgálatában. Felvetései és elméletei alapjaiban rengették meg nemcsak a biológiai, hanem a gazdasági és filozófiai gondolkodást is. Nem kisebb feladatra vállalkozott, mint arra, hogy megfejtse, hogy a Földön élő fajok hogyan, és milyen folyamatokon keresztül alakulnak ki, illetve maradnak fent. Darwin hosszú éveken át halogatta elmélete nyilvánosságra hozatalát, mert tudta, hogy komoly vitákat fog kiváltani. Elmélete szerint, ami azóta a darwinizmus nevet kapta, az élőlények, a fajok a természetes kiválasztódás, szelekció által alakulnak, s maradnak fent. Ez érthető módon komoly vallási vitákat szült, hiszen a Biblia szerint Isten készre teremtette a világot. Egy kutatási eredmény szerint, pl. az Egyesült Államokban, a kereszténység közösségek tagjainak 45%-a úgy hiszi, hogy a világ teremtése Mózes első könyvében leírtak szerint zajlott. Sokakból tehát éles elutasítást váltott ki Darwin elmélete, erről szól többek között a 2014-es Darwin és kételyek c. dokumentumfilm is, ami a keresztény elvek és a darwini elmélet összeütközéséről szól a keresztények szemszögéből.

Darwin úgy tartotta tehát, hogy a természetben az élőlények versengenek egymással, és a természetes szelektálódás által hullanak ki a gyengék, s maradnak fent az erősek, életképesek. Így mindig a legrátermettebb egyedek tudják továbbörökíteni a génjeiket, s a fajok így alkalmazkodnak végül egyre jobban a környezetükhöz. A klasszikus darwini teremtéselmélet tehát úgy tartja, hogy az evolúció véletlenszerű folyamatok, események által jött létre az ősóceánokban, és a fajok széles skálájának kialakulása az apró változások, mutációk alapján lehetséges.

Dr. Rupert Sheldrake – a morfogenetikus mező elmélete

Míg Darwin elmélete a természetes kiválasztódásra épült, az elmúlt évtizedekben újabb alternatív nézetek is megjelentek az evolúció magyarázatára. Ezek közé tartozik Dr. Rupert Sheldrake morfogenetikus mező elmélete.

Dr. Rupert Sheldrake a morfogenetikus mező legnagyobb kutatója, angol biológus professzor, aki 2019. őszén megtisztelő látogatást tett Budapesten, egészen más nézeteket vall, mint Darwin. Szerinte a természet megnyilvánulási formái a morfogenetikus mező visszahatásainak köszönhetik létüket. Minden anyagi létező nyomot hagy az Univerzumban, minden mindennel összefügg, és minden mindenre hatással van. Állítása szerint tehát egy láthatatlan mező összeköt minket, és minket is a természettel.

Dr. Rupert Sheldrake igen sokoldalú ember: a morfogenetikus mező-elmélet atyja, a biokémia doktora, filozófus, történettudós, a Cambridge-i Egyetem biokémiai és sejtbioló­giai tanszékének egykori igazgatója, a Királyi Természet­tudományos Társaság kutatója. Munkássága során a mofogenetikus tér elmélete mellett kiállva más tudományos téziseket is megkérdőjelezve alapos kutatómunkával, s releváns eredményekkel alátámasztva próbál tiszta vizet önteni a pohárba, s egyfajta hidat képezni a tudomány és a metafizika között.

A felvilágosodás óta a nyugati kultúra biztossá vált abban, hogy a tudomány előbb-utóbb minden kérdésünkre választ fog adni. A tapasztalatok azóta mást mutatnak. A legújabb kutatások ugyanis váratlan problémákat tártak fel a fizika, a kozmológia, a biológia, az orvostudomány és a pszichológia lényegével kapcsolatban. Dr. Sheldrake tudományos gondolkodásúként, de szkeptikusan száll szembe több dogmatikus tudományos elmélettel, s forradalmasítja azokat. Ezzel lenyűgöző új lehetőségek nyílnak meg előttünk. Ilyen kérdéseket feszeget, mint:

• Lehet, hogy a „természet törvényei valójában szokások, s nem állandóak, hanem változnak és fejlődnek?”
• A szellemi tevékenység tényleg csak pusztán agyi aktivitás?
• A tudatunk lehet, hogy messze túlmutathat az agyon?
• Az anyag és az energia összmennyisége lehet, hogy növekszik?
• Lehet, hogy az emlékeket nem is az agyunkban tároljuk?
• A telepátia és a megérzések valójában nem is paranormális képességek, hanem a morfogenetikus tér bizonyítékai?

Rupert morfogenetikus mező elmélete sok mindent alapjaiban renget meg, így adva új értelmet, s akár magyarázatokat is sok, akár napi szintű emberi, vagy állati működésre, viselkedésre. Bár elmélete nagy vitát váltott ki, és sok tudós szkeptikusan viszonyul hozzá, sokak szerint alapos és speciális kutatómunkája által feltárt igazságai és eredményei új perspektívát nyitnak a biológiai és pszichológiai kutatásokban, és alátámasztják a morfogenetikus mező létét.

„A morfikus energia ösztönös és kollektív emlékezetet közvetít.” – állítja Rupert Sheldrake, akinek szavait mindaddig erős kétkedéssel fogadta a tudományos és laikus világ, amíg 2005-ben komplex elméletét alátámasztva egészen egyedülálló gyűjteményét létre nem hozta.

Elmélete szerint a morfogenetikus mezőnek, kollektív emlékezetnek, vagy kollektív tudatnak köszönhetően kölcsönösen tudást, érzéseket, megérzéseket, emlékezetet, gondolatokat közvetít egymásnak minden élőlény a világon.

Rupert Sheldrake számtalan kutatási területen vizsgálta az addig megmagyarázatlan jelenségeket: az állatok telepatikus képességétől az élőlények előérzetén át a kismamák és gyermekek közötti telepátiáig. Nem laboratóriumi vizsgálatokat végzett, hanem természetes körülmények között vizsgálta és elemezte a történéseket és összegezte a tapasztalatait. 1994-ben kiadott könyvében már 7 világmegváltoztató kísérletről írt, 1999-ben összegezte a háziállatok telepatikus képességeit érintő elméletét alátámasztó kutatási eredményeit, 2003-ban már a morfogenetikához vezető út emberi vonatkozásait taglaló kötettel bolydította fel a tudományos világot. Sheldrake 15 évig kutatta a növények alakfejlődését, reprodukcióját, ám arra a következtetésre jutott, hogy mind a növények, mind az állatok, azaz az élővilág egészére igaz, hogy a fejlődés egyetlen fázisa sem elkülöníthető a morfogenetikus mezőtől.

A részletes tudományos magyarázattal alátámasztott morfogenetikus mező elméletében a professzor szerint megvalósul az idegrendszer aktivitásának mező általi rendszerezése úgy, hogy egy ún. morfikus rezonanciával öröklődik minden információ, így a kollektív, ösztönös emlékezet minden egyes faj individuumában jelen van. Ez biztosítja a viselkedési minták gyorsabb terjedését, átvételét, mint ahogyan azt is, hogy nem szükséges memorizálni az adott faj létfenntartásához szükséges emlékeket, mert azok meghatározó része már eleve adott, vagy önkéntelenül átvesszük környezetünktől.

Valóban, számtalan kísérlettel bizonyították már, hogy egy mesterségesen létrehozott kristály megjelenése után bárhol máshol is a világban maguktól létrejöhetnek hozzá hasonlóak, illetve gyorsabban is. Egér -és patkánykísérletekben is megállapítható, hogy kell, hogy létezzen egy információs háló, mint egy mátrix, ami mindenki számára elérhető, mert a kísérleti alanyok esetében egy-egy tanulási folyamat után a következő mindig sokkal gyorsabban teljesítette a feladatot. Ez a jelenség az embereknél is megfigyelhető. Az évtizedekkel ezelőtt kidolgozott IQ teszteken az évek alatt egyre magasabb eredményt érnek el emberek, és nem azért, mert idővel okosabb lett az emberiség, hanem a megoldott feladatok információi, megoldásai bekerülve a térbe könnyebben megoldáshoz vezetik az újonnan próbálkozókat.

A morfogenetikus teret bizonyító egyik legismertebb példa az óceániai majmok esete, amikor is egy szigeten élő majom véletlenszerű viselkedését – miszerint beleejtette a burgonyát a sós tengervízbe – ezt később szokássá alakítva társai később leutánozták. A meglepő ebben az a felfedezés, miszerint ezzel egy időben az adott szigettel minden kapcsolatot nélkülöző más szigeteken is elkezdték ezt láthatatlanul leutánozni, szokásként alkalmazni más majomcsoportok.

A láthatatlan információs háló létét számtalan más eset is alátámasztja, például érdemes azon elgondolkodni, hogyan lehetséges, hogy a különböző kontinenseken szinte egy időben történtek a nagy felfedezések. Hogyan lehetséges ez, ha nem a morfogenetikus mező, egy rejtett információs rendszer által, ami mindenki számára elérhető?

Sheldrake szerint most egy evolúciós univerzumban élünk, ahol már nem lehetséges tagadni tudományos és szeptikus téren sem, hogy minden mindennel összefügg, helyesebben szólva mindenki mindenkivel.

Ebben a térben, morfogenetikus mezőben minden tér-időn túlmutató információ jelen van és elérhető.

A professzor 2005-ös, a The Ecologist-ban megjelent cikkében feltárja azt a megdöbbentő, és a morfogenetikus teret bizonyító jelenséget, ami 2004-ben egy ázsiai cunami idején történt. Rengeteg állat menekült meg emberi beavatkozás nélkül. Szumátra és Sri Lanka elefántjai ugyanis jóval azelőtt, mielőtt a tenger alatti földrengés egyáltalán megindult volna, közös trombitálásba fogtak, majd mindannyian felvonultak a magasabb területekre. A bivalyok a tengerpartról szintén felmentek a hegyre. Jóval az esemény előtt megszöktek a kutyák is, s magasan fekvő területekre szöktek, ahová már nem ment a víz.

Az Andamán-szigeteken élő törzsi csoportok észlelték az állatok feszültségét, követték őket, így élték túl ők is az állatokkal együtt a katasztrófát.

Az állatok tehát előre érzik a szerencsétlenségek bekövetkezését és ezt jelzik is egymásnak. A térből befogják az információt, és cselekszenek.

Egy másik példa: 1999-ben Törökországban Izmit volt az epicentruma egy erős földrengésnek. A kutyák jóval az első rengések megjelenése előtt elkezdtek vonyítani, és ezt órákig nem hagyták abba. Viselkedésükre más élőlények is reagáltak.

A második világháború idején pedig Németországban a légitámadásokra a kutyák figyelmeztették az otthon maradt családtagokat jóval azelőtt, hogy bármilyen okuk lett volna rá. Kimutatások szerint a szuperszonikus rakétákat egyáltalán nem lehet előre érezni, hallani, a kutyák mégis képesek erre.

A megérzések és azok telepatikus módon történő – akár láncreakcióként megvalósuló – továbbítása környezetünknek a morfogenetikus mező létét bizonyítják, és adott esetben akár a túlélés egyik záloga lehet, ha nyitottabban figyelünk környezetünk rezgéseire. Sheldrake elméletét alátámasztó kutatási eredmények és összefüggések ellenére elméletei a mai napig vitatottak, és a tudományos közösség jelentős része még mindig szkeptikus velük kapcsolatban. Viszont az is tény, hogy egyre nagyobb az ő elméletét támogatók tábora is.

Összességében is fontos lehet, hogy nyitottan és egyre bátrabban nézünk szembe a valósággal, s hogy képessé váljunk rugalmasan újrgondolni, akár meg is változtatni régi, ma már dogmatikusnak mondott elveket bármilyen témában. A mai kor emberének megújító gondolatai, s bátorsága különösen sokat tud formálni a világon, s segít egy olyan életet kialakítani, ahol tisztábban látunk, s cselekszünk. Charles Darwin és Rupert Sheldrake elvei igen eltérőek, s afelé terelnek minket, hogy újragondoljuk, s akár forradalmasítsuk bizonyos nézeteinket akár az evolúcióval kapcsolatban, de akár azzal kapcsolatban is, amit magunkról, s jelenleg futó működésünkről, problémáinkról, annak okainak gyökeréről, vagy a fejlődési lehetőségeinkről gondoltunk. Ez pszichológiai szempontból nagyon fontos lehet.

Ha elfogadjuk, hogy létezik a morfogenetikus tér, az megváltoztatja az eddigi pszichológiai elméleteket is, hiszen az emberi lét, avagy a vizsgálódási tér határa kitágul, s az eddigiek mellett akár egészen más összefüggések is előkerülhetnek, bekereülhetnek.

A morfogenetikus tér, a kollektív tudattalan léte tehát pszichológiai szempontból igen lényeges és újító információ. A személyes tudattalan felfedezése óta ez a felismerés is nagyon meghatározó és lényegi pont, hiszen egy ember vizsgálatakor fontos feltárnunk és ismernünk minden tényezőt, csak így juthatunk el a valódi felismerésekhez, s ok-okozati feltárásokhoz. Innen visszatekintve Jung kollektív tudattalan elmélete tehát már jóval meghaladta és túllépi nagy mestere, Freud tanításait, aki az emberi psziché gyógyítását annak szétcincálásában, analizálásában látta kizárólag.

Családállítás

Amikor az életünkben ismétlődő mintázatokkal találkozunk, gyakran nem is sejtjük, hogy ezek mélyebb, akár generációkon átívelő gyökerekkel rendelkeznek. Ilyen helyzetekben lehet hasznos egy módszer, amely segít feltárni és feloldani ezeket a rejtett dinamikákat és információkat – például a családállítás.

A családállítás egy olyan módszer, amelyet Bert Hellinger fejlesztett ki a családi és transzgenerációs mintázatok feltárására. Alapja az a feltevés, hogy az egyén pszichológiai és érzelmi állapotát jelentős mértékben befolyásolják a családja múltbeli eseményei és rejtett dinamikái.

Elméleti alapok és kapcsolódó tudományterületek

A családállítás elmélete szerint a családrendszerekben léteznek olyan ok-okozati összefüggések, amelyek hatással lehetnek az egyén életére. Noha a módszer intuitív és fenomenológiai megközelítést alkalmaz, számos tudományterülettel kapcsolódási pontokat találhatunk:

1. Pszichológia és Pszichoterápia – A transzgenerációs trauma elmélete szerint a szülők és nagyszülők által megélt traumák hatása a következő generációkban is megjelenhet. Ezt kutatások is alátámasztják, például az epigenetika területén.
2. Szociológia – A családi rendszerek és a társadalmi struktúrák közötti összefüggések vizsgálata, különösen a családi szerepek és a normák átöröklődése.
3. Neurobiológia és Epigenetika – Az utóbbi évek kutatásai kimutatták, hogy a stressz és a trauma epigenetikai változásokat okozhat, amelyeket a következő generációk örökölhetnek.

Módszertani Keretek

A családállítás egy facilitátor által vezetett csoportos vagy egyéni folyamat, amely során a résztvevők fizikai térben reprezentálják a családtagjaikat, ezáltal láthatóvá téve a rejtett dinamikákat. A folyamat során:

• Az állítást kérő személy röviden bemutatja a problémáját.
• A facilitáros és/vagy az állító kijelöli a „képviselőket”, akik a családtagokat és másokat, mást, pl. fogalmakat szimbolizálnak.
• A résztvevők nonverbális és verbális interakciói és érzelmi visszajelzései révén fény derülhet a családon, és az egyénen belüli rejtett tartalmakra, konfliktusokra, háttérokokra, összefüggésekre és tanulságokra a felmerült problémával kapcsolatban.

A családállítás módszere amellett, hogy a mai korunk egyik legforradalmibb módszere, egyben bizonyítéknak is tűnik is a morfogenetikus mezőre és arra, hogy a tudatunk valójában tehát egy multidimenziós struktúra és megtapasztalásai nem függnek tértől és időtől, hiszen a módszer alapjául a szóban forgó morfogenetikus mező szolgál. A családállítás során annak az előnyét használjuk ki az önfeltáró folyamatainkat támogatva, hogy ebben a minket körbeölelő térben, energetikai közegben minden információ ott van, ami valaha valaki átélt, érzett, gondolt. Minden valaha átélt eseménynek, történésnek nyoma van, s a térből ezek a nyomok, információk, érzelmek könnyedén előhívhatóak a tér és az idő korlátai nélkül. Ez a lehetőség, jelenség hatalmas segítség a fejlődni, önmagukat megismerni vágyóknak, mert így az állítás során gyakran olyan jelentős információk törnek fel a felszínre, olyan felismerésekhez vezetik az állítót, amik katartikus megértéseket, felismeréseket, s egyben segítséget is adnak a továbblépéshez. A módszer által ki tudunk zökkenni a beragadt látásmódból, érzelmi állapotból, és képessé válunk egy pszichológiailag rendezettebb, gyógyultabb struktúrába áthelyezkedni. A beindult folyamatok olyan intenzívek gyakran, hogy gyökeresen megváltoztatják a szemléletünket, látásmódunkat, s így az életünket. A módszer lényege tehát a morfogenetikus térbe való betekintés, informálódás, mélylélektani ok-okozati összefüggésrendszerbe való alámerülés, elfojtott, eltemetett érzelmekkel és történetekkel való kapcsolódás a tudatalattink világában, az igazság keresése, ezen keresztül a pszichés tartalmaink, s összességében az életünk rendbetétele.

A családállítás pozitívan hat nem csak az állító életére, hanem az állításban résztvevő segítők életére is visszahat. A módszer alkalmazása közben azzal a lehetőséggel élünk, hogy a körülöttünk lévő térben minden információ tértől és időtől függetlenül itt van, és hozzáférhetünk többek között a tudatalatti tartalmainkhoz önmagunk megismerése, az önismeretünk fejlesztése céljából. Felbecsülhetetlen jelentőségű az, hogy ez az új eszköz, módszer mekkora segítséget nyújt a pszichológiai eszköztár eddigi tartalmai mellett.

A családállítás által egy végtelenül részletes feltárás nyílik meg a szemünk előtt, s olyan információs csomag válik elérhetővé, amire egy adott személy a saját vakfoltjai miatt nem tud tudatos lenni, rálátni, s többnyire emiatt nem látja meg egyedül a megoldásokat. Így tudunk végre könnyedén a tudatunk és az eddig megközelíthetetlen, vagy alig megközelíthető tudatalattink között hidat képezni, s ezáltal válaszokra, megértésre, s a hőn áhított megnyugvásra lelni.

A családállításokon tapasztaltak is kétséget kizáróan bizonyítják, hogy létezik ez a tér, ami valóban, akár tér-időn is túlmutat, s ami hozzáférhető minden benne létező számára. Családon, generációkon, akár életeken átívelő történetek rajzolódnak ki a benne résztvevők családi, vagy tágabb, teljes térben lévő kölcsönös egymásrahatásai, ezeknek a sérült részei, felbukkannak a megoldások is, s velük együtt a lényeg, a bennük rejlő tanítás, s út, az életünk értelme, ami maga a fejlődés.

Rupert Sheldrake professzor szerint a jelen tevékenységi mintáit meghatározzák a múltban bekövetkezett minták, és ezek alapján minden egyes egyén, vagy egyed – legyen az bármilyen élőlény – a kollektív emlékezet részét képezi, annak hordozója és továbbadója is egyben. Ez alapján kiemelt felelősségünk az, hogy mit teszünk, hogyan, s mifelé irányítjuk a gondolatainkat, érzéseinket, tetteinket, mit hozunk ki magunkból, milyen transzformatív utat járunk be.

Hiszen így kapcsolódik össze a jelen, múlt, s jövő, s válunk mi mindannyian tér-időn átívelő teremtőkké.

Borza Zsuzsanna Mentálhigiénés szakember, Családállító

Budapest, 2019.11.19.

Az ember az egyetlen, aki tudja, hogy meg fog halni. És nagyon is foglalkoztatja a halál. Talán nincs is más, aminél jobban félne. Az énkép feltárásával, az univerzális tudás feltárásával azonban a félelem elveszti létjogosultságát. Hiszen semmi sem múlik el, csak átalakul. A halálhoz való viszonyunk tulajdonképpen az élethez való viszonyunkról árulkodik.

Már a sámánok is hitték, hogy a halál után nincs vég, és rituális szertartással átsegítették a halottat a következő utazáshoz. Őskori leletek is arra utalnak, hogy a halottak mellé azért temettek tárgyakat, élelmet, mert hitték, szükségük lesz rájuk, mert az utuk nem ért véget.

Manapság már alapvető meggyőződése sokaknak a túlvilághit, a reinkarnáció, miszerint a lélek a test halála után tovább él. A parapszichológia konkrétan a túlvilágot bizonyítja 1848-ban debütáló felfedezett jelenségével, a médiumitással. Az első hivatalos felfedezések óta sokan sokféleképpen vizsgálták a jelenséget, és a legkülönbözőképpen próbálták azt megcáfolni. Többek között telepátiával magyarázták, vagy jövőérzékeléssel, avagy pszichokinetikus képességekkel. Ezeket azok az esetek cáfolják, amikor a médium semmilyen formában nem olvashatott a jelenlévők gondolataiban, mert ők sem voltak az információ birtokában.

A halál utáni élet nagy úttörője Raymond E. Moody, aki számos – klinikai halálból visszatért- halálközeli élményt átélő ember esetéről számolt be. Sok egyező jelenségre bukkant: testen kívüliség, látja a testét kívülről, alagúton átsuhanás, egy fénypontot lát, ami személyes jelenléttel párosul, szeretet, és elfogadás áramlik ebből a fénylényből. További jelenség, hogy megjelenik előtte az élete minden pillanata egyszerre panorámaképként. Átéli, átérzi az élete minden eseményét, pillanatát, eközben kívülállóként, a történet többi szereplőjének szemszögéből is. Ilyen módon érzékeli az események tanulságát is akár. Ezután gyakran megjelennek a korábban meghalt szeretett rokonok, akikből szeretet, mérhetetlen megnyugvás áramlik.

Az első hivatalos halál utáni élet kérdését feszegető, nyilvánosság elé kerülő jelenségekkel már jóval korábban, több ezer éve megjelent a túlvilághit a Tibeti halottas könyvben pl., ami a haldoklóknak, halottaknak szól segítő szándékkal, hogy segítsék a túlvilágra jutásukat, túlvilági életüket. Különböző színdarabokban, könyvekben is megjelent már évszázadokkal ezelőtt a túlvilághit.

„Bizton állíthatom, hogy valóban létezik túlvilági élet.” /Szókratész

„Ahogy jelenlegi életünkben álmok ezreit éljük át, úgy életeink közül ez is csak egy.” /Lev Tolsztoj

„Tudom, hogy több ezerszer voltam, és vissza is térek még több ezerszer.” /Geothe

A magyar szépirodalomban is találunk bőven túlvilághittel kapcsolatos utalásokat többek között Petőfi Sándor, Vajda János, és Gárdonyi Géza, Móra Ferenc műveiben.

Bár a kereszténység hatalmas tömegeket mozgat, mégis az emberek nagy része hisz -ösztönösen – a reinkarnációban, amire bizony tudományos bizonyítékok is vannak.

Néhány éve nagy pont kavart az USA-ban egy kisfiú esete, aki kettő és hat éves kora között érdekes dolgokról számolt be. Szörnyű, ismétlődő álmai voltak, amikor is ő egy pilóta egy háborúban, akinek a gépét lelőtték. A részletes álmok mellett valóban megdöbbentően értett a repülőgépekhez. Utánajártak, és be tudták azonosítani azt a pilótát, aki a japán légivédelem lőtt le a háborúban.

Ian Stevenson pedig, aki a Virginiai Egyetem tanszékvezetője volt, és a szakma nagy szaktekintélye lett, mert sok száz szakmai cikket írt, és azt vizsgálta, hogyan emlékeznek vissza a gyermekek előző életeikre. Közel ezer igazolható, hasznosítható esetet tárt fel a világ minden tájáról. Tagadhatatlan összefüggéseit a Visszatérő lelkek c. könyvében írja le.

A XX. századi újjáélesztési technikai vívmányok által megsokszorozódtak a halálközeli élményeket átéltek száma, így bőven áll rendelkezésre vizsgálható eset. Megfigyelték, hogy sem vallással, sem életkorral, iskolázottsággal nem függ össze, és nem is mindenki éli át, aki a klinikai halál állapotából visszajött. De ahogyan az álmainkra sem emlékszünk mindig, pedig bizonyítottan minden éjjel álmodunk, úgy talán a halálközeli élményére sem emlékszik mindenki…, de az érzései, szorongásai, esetleg testi tünetei emlékeztetik rá.

Borza Zsuzsanna

www.lelekmedicina.hu

A morfogenetikus mező megálmodója, Rupert Sheldrake, aki szerint a természet megnyilvánulási formái a morfogenetikus mező visszahatásainak köszönhetik létüket. Minden anyagi létező nyomot hagy az Univerzumban, minden mindennel összefügg és minden és mindenki mindenre és mindenkire hatással van.

Rupert Sheldrake kutatásai által ma már nem feltételezés, hanem tény, hogy létezik a morfogeteikus mező, vagy tér, a kollektív emlékezet és a kollektív tudat, amelynek köszönhetően kölcsönösen tudást, érzéseket, megérzéseket, emlékezetet, gondolatokat közvetít egymásnak minden élőlény a világon.

A Pszi-mező elmélet szerint tehát egy láthatatlan mező összeköt minket, és minket is a természettel.  A személyes tudattalan felfedezése óta ez a felismerés nagyon meghatározó és lényegi pont, hiszen egy ember vizsgálatakor fontos feltárnunk és ismernünk minden tényezőt, csak így juthatunk el a valódi felismerésekhez, ok-okozati feltárásokhoz.

A tudatunk tehát egy multidimenziós struktúra és megtapasztalásai nem függnek tértől és időtől.

Jung kollektív tudattalan elmélete tehát meghaladja és túllépi nagy mestere, Freud tanításait, aki az emberi psziché gyógyítását annak szétcincálásában, analizálásában látta kizárólag. A kollektív tudattalan, avagy morfogenetikus mező létezésének tényét számtalan eset és kutatás alapvetően bizonyítja. Az egyik legismertebb az óceániai majmok esete, amikor is egy szigeten élő majom véletlenszerű viselkedését – miszerint beleejtette a burgonyát a sós tengervízbe – ezt később szokássá alakítva társai később leutánozták. A meglepő ebben az a felfedezés, miszerint ezzel egy időben az adott szigettel minden kapcsolatot nélkülöző más szigeteken is elkezdték ezt láthatatlanul leutánozni, szokásként alkalmazni más majomcsoportok.

A láthatatlan információs háló létét számtalan más eset is alátámasztja, például érdemes azon elgondolkodni, hogyan lehetséges, hogy a különböző kontinenseken szinte egy időben történtek a nagy felfedezések. Hogyan lehetséges ez, ha nem a morfogenetikus mező, egy rejtett információs rendszer által, ami mindenki számára elérhető?

A pszi mező, vagy morfogenetikus mező akár ki is pótolhatja az emberiség teremtése körüli elméletek hézagait is. A klasszikus darwini teremtéselmélet ugyanis úgy tartja, hogy az evolúció véletlenszerű folyamatok, események által jött létre az ősóceánokban, és a fajok széles skálájának kialakulása az apró változások, mutációk alapján lehetséges.

A morfogenetikus mező azonban mást feltételez. Kísérletekkel bizonyították, hogy egy mesterségesen létrehozott kristály megjelenése után bárhol máshol is a világban maguktól létrejöhetnek hozzá hasonlóak, illetve egérkísérletekben is megállapítható, hogy kell, hogy létezzen egy információs háló, mint egy mátrix, ami mindenki számára elérhető, mert az egerek esetében egy-egy tanulási folyamat után a következő egér mindig sokkal gyorsabban teljesítette a feladatot.

Fontos tehát tudnunk, hogy mind a tudatalattink, mind a kollektív tudattalan a vizsgálódás részét képezi, amikor a saját, vagy egy személy lényének, pszichéjének vizsgálódásán, állapotának helyrehozatalán fáradozunk. Emellett gondoljunk bele, hogy mekkora felelősség, és egyben csodás lehetőség is, ha minden mindennel összefügg. Minden egyéni sors alakulása, minden egyén önismereti törekvése kikerül a térbe, és mások ezeket az információkat befogva akár könnyebb haladni, s boldogulni tudnak. Úttörők vagyunk hát mind, ezt ne felejtsük el! Minden egyéni apró gondolat, szándék és tett számít. Fontos vagy!

Borza Zsuzsanna

Szintézis Szabadegyetem, 2012. június

Sokan vágynak rá, de nem értik pontosan, mit is jelent önmagukat szeretni, így, ha ezt valaki megteszi, a legjobb esetben is csodabogárnak tartják, de mindenképpen félreértik. A legtöbb esetben egyenesen ellenszenvet vált ki belőlük, és tévesen önzőnek titulálják őt, nem felismerve közben a belőlük feltörő frusztrációt, ami abból a tehetetlenségből fakad, hogy mélyen belül ők is erre vágynak, de nem ismerik a hozzá vezető utat.

Aki szereti magát, azt csinálja, amit szeret, azzal tölti az idejét, ami örömmel tölti el. Lankadatlanul kutatja, hogy mi az ő útja, s ha megtalálta, nem hagyja magát letéríteni. A munkája lesz a szenvedélye. Küldetésként és nem munkaként, vagy teherként tekint rá. Nem pazarolja az életét arra, hogy ne azzá váljon, amire hivatott és aki lenni szeretne. Onnan tudja, hogy megtalálta a küldetését, hogy örömöt érez és szabadságot. Ez a szabadság minden téren az élete része. Nem hagyja, hogy korlátozzák, vagy lenyomják. Aki szereti magát, tudja, hogy hol a helye, nem engedi, hogy más onnan önigazolásból, vagy más öntudatlan, s nem tiszta motivációból lelökje. Aki szereti magát, nem csúszik be mások alá. Az alá-fölérendeltséget elutasítja másokkal és önmagával szemben is. Az egyenrangúságban hisz. Megtanulja úgy jól érezni magát, hogy ne nyomjon el másokat, s nem érezni lelkiismeretfurdalást, ha megtagadja másoktól, akár a rokonaitól azt, hogy ezt vele megtegyék.

Aki szereti magát, határokat húz. Nem tölti az idejét olyan tevékenységgel, amivel nem tud azonosulni, vagy lehúzza őt, viszont igen mond mindarra, ami emeli és építi őt.

Nem tölti az idejét olyanokkal, akik tiszteletlenek, vagy elvesznek tőle valamit valamilyen módon. Az idejét, az energiáját, a tudását. Akkor sem, ha mások határozottan, sőt, megszállottan ezt akarják. Nem ítél meg egy helyzetet sem, mert tudja, hogy minden őt tanítja. Ennek tudatában is tud nem-et mondani azoknak, akikkel kapcsolatban érzi, hogy nincs vele dolga. Kitart, és önazonos minden pillanatban, vállalva ezzel a külvilág nemtetsző reakciót. Mert aki szereti magát, öntudatos és fényes, az éhezők céltáblájává fog válni. Ugyanis, aki éhes, az enni akar.

A tudatos ember felismeri, hogy épp éhes, de azt is, hogy a lelke az, és azt is, hogy a táplálékot nem veheti el egy másik embertől. Önmagának kell megszerezni. A tudatlan éhező csak megy, és elvenne. És ha nem kap enni, dühös lesz és ingerült. Aki szereti magát, mindezt tudja, felismeri a másik folyamatait, és nem teszi meg magával, hogy úgy segít másoknak, hogy önmagából elvesz.

És tudja, hogy aki ebben az állapotban van még, a legtöbb esetben az a segítség, ha máshogy segítünk, például asszertíven kiállunk magunkért, s példát mutatunk önazonosságból és önszeretetből. És meghúzzuk a határt a saját érdekünkben, mert ez az ő érdeke is. Mert ez nagyobb tanítás, mint ha enni adnék neki gyorsan. Nem kell áldozattá válnom, hogy neki jobb legyen. Ha most enni adok neki, nem kényszerül rá, hogy megtanuljon ő mások kizsákmányolása nélkül is élelemhez jutni a vadonban.

Aki szereti magát, tudja, hogy hogyan segítsen másoknak. Néha így, néha úgy. Minden helyzet egyedi, és mindig tudja, hogy mi a helyes. Ha kell, tanácsod ad, időt és figyelmet, ad, megoszt, táplál és gyógyít, de ha kell, elengedi a másikat úgy, hogy megtagadja tőle azt, amire vágyik. Pont az ő érdekében, és nem utolsósorban a sajátja miatt is. Mert aki szereti magát, tudja, hogy nem az ő dolga a világ terhét a vállán viselnie. Minden lélek a fejlődés élményéért van itt. A sajátjáért. Így a legnagyobb feladatunk önmagunkon dolgozni, a legjobbat kihozni magunkból, kialakítani a leghitelesebb hitrendszert önmagunkon belül, kitartani és hinni benne. Aki szereti magát, ezt tudomásul veszi, és ha tudja is, hogy ez a nehezebb út, rendületlenül jár rajta, amíg célba nem ér. Nem adja fel soha.

Aki szereti magát, sokszor magányos. Mert előfordul, hogy mások máshol tartanak ebben a folyamatukban. Még nem tudják, hogy a táplálékot nem várhatják a külvilágtól sem a pénzhajhászástól, sem a külcsíntől, sem a felszínes örömöktől, sem másoktól. Tudnia kell mindenkinek, hogy minden benne van, amire csak szüksége lehet egy életen át. És meg kell tanulni mindezt megtalálni úgy, hogy rálép ugyanarra az útra, amin alázattal már hosszú ideje kitartóan jár az, aki emiatt már tudja szeretni magát.

Aki szereti magát, kitart addig, amíg az igaz társa meg nem érkezik. Nem marad romboló, kizsákmányoló kapcsolatban. Nem marad olyan mellett, aki nem tiszteli őt és önmagát. Aki szereti magát, ha kell, inkább egyedül van. Dolgozik magán, hogy olyanná tudjon válni, aki mellett boldog lesz az az ember, akiről ő álmodozik. Törekszik a kiteljesedésre, hogy ne félkészen, az élelmet a másiktól kikövetelőként álljon a másik mellé. Nem akarja ő ezt vele megtenni. Mert tudja, hogy az nem a szeretet lenne. De ő szeretni akarja őt. A mindenséget szánja neki. Ezért olyanná csiszolja magát, hogy ők ketten egyesülve olyan tér jöhessen létre, amiben mindketten hazatalálnak, és ebben a csodában, ebben a békés, fényes térben megoszthatják egymás teljességét, a fennmaradó hiányosságokon meg szelíden átsegítik a másikat. Fogják egymás kezét. Megtanulták megfogni és nem elengedni egymás kezét, mert tudják, hogy a nehéz helyzetekben hogyan kell egymás felé szeretettel és türelemmel fordulni, s átemelkedni a holtpontokon. A feltétel nélküli szeretet az, amikor a szeretetünk kitart a kevésbé tökéletes pillanatokban is. Amikor elfogadjuk a másikat mindennel együtt, s a hibáival együtt is ő a minden. Aki szereti magát, nem éri be kevesebbel.

Aki szereti magát, a tiszteletet magas fokon éli. Ő maga nagyfokú tisztelettel fordul mások felé önzetlenül, törekszik arra, hogy együttérző legyen, és segítsen másokon. Nyugodt, kiegyensúlyozott és éber. De ha tiszteletlenséget tapasztal, jelzi. És határokat húz. És elenged, és elmegy, ha kell. Akkor is, ha fáj.

Aki szereti magát, mindent megtesz, ami tőle telik. Nyomot akar hagyni a világban, értéket akar teremteni. Emiatt kitartó munkával dolgozik az önismeretén, hogy feltáruljon előtte a sok hagymahéj lebontása után a valódi énje, s mindaz a szép forrás, amiből ő teremteni, s transzformálni tud, építeni, s emelni önmagát és másokat. Türelmes, és alázattal megéli mindazt a sok tanító helyzetet, amin keresztül egy újabb sérült részére rátekinthet, s a felismerés katartikus állapotát megélve hagyja, hogy a szíve gyógyuljon azáltal, hogy megérti, hogy minden, ami történik, a helyén van, óraműpontossággal illeszkedik minden kis mozzanat a sorsa nagy puzzle-jához, és a tanulása része. Nem ellenkezik, nem harcol. Tudja, hogy minden tükör, és mindig minden pont úgy történik, ahogy ő teremti. Tudja, hogy minden őrajta múlik, senki máson. Nem hibáztat senkit, hisz tudja, hogy mindenki a tanítója, és ő mindenkié. Tudja, hogy minden a nagy, szeretetteljes rend része. Ezért nyugodt még a nehéz helyzetekben is. Befelé figyel, s hagyja, hogy a szíve vezesse. A külvilág manipulációinak megtanult már nem-et mondani. Hisz magában. Még akkor is, ha el akarják őt bizonytalanítani. Egy ember, aki szereti magát, ezzel a hozzáállással azt erő is tiszteli, amiből ő teremtetett.

Mindannyian egy nagy óceán kis cseppjei vagyunk, és ugyanazokon a hullámokon szörfözünk. Legyünk egyre többen, akik kiszabadulnak a lelki útvesztőből a korlátok alól, akik nem elszenvedik, hanem értik az élet tanításait, s tudják végre szeretni magukat. Így lesz vége egyszer csak tiszta és ragyogó a közös óceánunk, aminek a kis hullámain a nap fénye boldogan csillan majd fel.

Aki igazán szereti és tiszteli magát, a legtöbbet teszi, amit csak tehet az ember önmagán keresztül az emberiségért.

Borza Zsuzsanna

Bp., 2019.07.08.

www.lelekmedina.hu

A kiegyensúlyozott, pozitív, rendben lévő emberek vonzóak mások számára. Mindenki szeretne a közelükben lenni, velük időt tölteni, érezni őket. Ez a vonzerő nem velük született, nagyon meg kellett dolgozniuk ezért. Sem nőként, sem férfiként nem könnyű idáig eljutni. Sokszor több évnyi, akár több évtizednyi önismereti munka után váltja csak fel a mások iránti megfelelést és túlzott kiszolgálni akarást, a másoknak való alárendelést a helyes szeretet és tisztelet önmaga és mások felé, ami tartalmazza az asszertív, őszinte, önmagát és a másik felet is tisztelő kommunikációt, s a határok mindkét fél érdekében történő helyes meghúzását is. Mindez irgalmatlanul sok munka. Ez egy olyan nehéz, göröngyös út, ahol kíméletlenül kellett egyre jobban önmagukba tekintenünk, kitartóan kellett egyik felismerés után haladni a következőig, és még tovább. Nincs már visszaút, csak a legvégsőbb őszinteség és felelősségvállalás. A korábbi lehúzó mentalitástól már mentes, csodás, emelkedett, tudatos, magas rezgésű állapot ez, ahol az ember már végre önmaga, lerántotta az álarcait, tisztán látja önmagát és a környezetét. Hála, béke és szeretet van a szívében. Ragyog.

Viszont így élni, ezt képviselni nem egy hálás szerep. Ahogy egyre többet dolgozik magán valaki, ahogy egyre tudatosabb lesz, úgy nő a tudatszintje, rezgésszintje, belső ereje, s fénye. Főleg, ha ez az ember nő, ez az erő és fény különösen vonzó tud lenni másoknak, elsősorban a férfiaknak. Egy fényes nőhöz sok ember, sok férfi szeretne kapcsolódni, s mindenki a maga tudatszintje szerint keresi a hozzá vezető utat. És ha nem is tudatosak rá a közeledők, többnyire elvenni akarnak ebből maguknak. Sokan ugyanis vakfoltosak az önző szándékukat illetően, vagyis nem tudatosak rá, s csak mennek a vágyott cél felé kitartóan. Hajtja őket a vágy, mert kell nekik, ami jó. És mert jó lenne így megúszni azt a kemény menetet, ami egyébként rájuk is vár. A célt látják, a fényt, az erőt, de magát a személyt nem… Hogy ki ő egyáltalán, mi lehet az életében, alkalmas-e, vagy terhes-e a másiknak a közeledés, és hát a vonzódásuk valódi okát, annak sokféle lehetőségét, esetleges tisztátalanságát, önző voltát sem ismerik fel, így a számukra eddig ismert férfi-nő kapcsolódás lehetőségének elvárásával terhelik meg a másikat. Arra sem gondolnak sokan, hogy ez a felállás csak egy emberrel lehetséges (és előfordulhat, hogy van már társa az illetőnek, vagy ha nincs is, vannak más érdeklődők is), vagy szimplán terheli őt a közeledés. Így a másik fél helyreigazítása, határmeghúzása, legyen az bármilyen tiszteletteljes és asszertív is, meglepi őket, sokszor bekapcsolja bennük az egót, s az elutasítás félreértelmezéséből fakadó tehetetlenség feszültségét a másik félre borítják. A különösen hatalmas fény és magas rezgés pedig megrészegítő is lehet akár az arra különösen szomjazóknak, avagy bevonzhatja azokat, akik valamilyen oknál fogva ténylegesen nagyon messze van a belső erejüktől, s valóságuktól, azt egy torzított szemüvegen keresztül látják. Önerőből eddig nem jutottak hozzá ahhoz a tudáshoz, energiához, erőhöz, ami kellően táplálhatta volna őket, ezért gyakran egy beszűkült tudatállapotban, kiéhezve és megszállottam vetik rá magukat a zsákmányukra, ahogy egy sivatag közepén szomjazó egy pohár vízre.

De egy tudatos, fényes nő mindezt felismeri, mert tisztán lát és éber, s meghúzza a határarait. Empatikus és tisztelettudó, épp ezért sem hagyja, hogy tiszteletlenül közeledjenek felé, vagy elvegyenek tőle, mert már szereti magát. És másokat is, ezért tükrözi vissza nekik őszintén és kendőzetlenül az igazságot a saját fejlődésük érdekében. Minden vágya adni, és megosztani. Azt, ami már van neki. De csak a tiszta szándék maradhat.

Így áll végül egy fényben pompázó, sugárzó nő magányosan a tömeg közepén. Alázattal és hittel a szívében várja azokat az embereket, akiket nem vakít el, nem részegít meg a fénye, akik tisztelve őt figyelembe veszik a szándékát és a határait, akinek nem elvesznek tőle, mert már van nekik is elég, mert ők is megdolgoztak érte, s akik a fény mögött meglátják, s megszeretik őt is, s szelíden, tiszta szeretettel melléállnak, s tudnak haladni vele tovább a tudatosulás ösvényén a magaslatok felé.

„Az emberi lélek célja, megtapasztalni önmaga teljességét.”

Az egészség, önismeret, tudatosság és lelki harmónia egyik központi témája mindannyiunk életének, s lelkesen keressük, kutatjuk a hozzá vezető utat.

Az orvostudomány rendületlenül, nagy erőkkel, újabb és újabb vívmányokkal halad előre, és kínálja a betegeknek a fizikai szintű megoldásokat. Viszont már az ókorban is tudták, hogy ép test, csak ép lélekkel lehetséges: “Mens sana in corpore sano.” És a mai kor embere is felismerte:

“Ahhoz, hogy meggyógyulhassunk, vagy elkerüljük a betegséget, ki kell mondanunk, amit gondolunk, ki kell mondanunk, amit érzünk, elménkkel és szívünkkel összhangban kell cselekednünk.” Dr. Gilbert Renaud

Egyre több tehát azoknak a száma, akik ki mernek lépni, ki mernek tekinteni az általánosnak, és egyben egyedüli megoldásnak hitt reflexből, ami a test fizikai tüneteinek enyhítéséből áll csupán. A pszichológia tudománya mellett már régóta számtalan alternatív nézet és módszer is ontja magából azt a tényt, miszerint a központi lényegünk a lelkünk, és amellett, hogy állapota rendkívül fontos alappillére az egészségünknek, teljességünknek, testi-lelki harmóniánknak, állapota befolyásolja, sőt teremti az életünk történéseit.

Ennek ellenére még mindig sokan vergődnek a tehetetlenség és kiszolgáltatottság állapotában, mert úgy hiszik, hogy az életük eseményei véletlenek sorozata, és nincs rá mód, hogy megértsék, megváltoztassák, kikerüljék, vagy megelőzzék a nehéz élethelyzeteiket, esetleg betegségeiket. Pedig csodálatos ráébredni, hogy nem rajtunk kívülálló okok irányítják az életünket, hanem minket tanító és építő mozaikokból áll életeseményeink láncolata, és önvizsgálattal, az érzelmeink, gondolataink rendbetételével, a tudatalattiba söpört feldolgozatlan blokkjaink feloldásával sokat tehetünk Önmagunkért.

Ha tudunk tudatosan rálátni ezekre, tanulófolyamatok, ok-okozati láncolatok sora tárul fel, amiknek megértése végre megkönnyebbülést, s hálát fog hozni a korábbi áldozatszerepben vergődés helyett. A túlélést felváltja egy tudatosabb létezés, ahol az itt és mostban magunkra figyelünk, és minden mögött meglátjuk a szeretetet.

“A boldogsághoz nem vezet út.
Az út maga a boldogság.” Buddha

Tiszta lélekként érkezünk, de már a magzati korunktól számtalan minket ért hatás, feldolgozandó élmény által sok-sok hagymahéj, vagyis a valódi énünket, tisztánlátásunkat, s tudásunkat elhomályosító átmeneti blokk rakódik ránk, amikre tekinthetünk nehézségként, de értékes, minket szolgáló, kikerülhetetlen tanításként is. Nincs más feladatunk, mint ezt a csomagot kibontani, belekukkantani, s a tartalmát rendbetenni. Hogy miért van erre szükség? Azért, mert az aktuális életesemények, traumák feldolgozása, s a megkönnyebbülést hozó feloldó megoldása gyakran az adott pillanatban elmarad, s félmegoldásként, önvédelmi reakcióként az agyunk a szituációt, s a hozzá kapcsolódó érzelmi kavalkádot a tudatalattiba söpri. Később, életünk során viszont újra és újra fel fog bukkanni mindaz, amivel még nem néztünk szembe, s élethelyzetek, konfliktusok, sőt, akár betegségeken keresztül is figyelmeztet minket, hogy még valamit nem ismertünk fel, vagy le kell válnunk róla.

A nehéz élethelyzetek, lelki állapotok, és testi tünetek tehát igen gyakran csak a jéghegy csúcsa, a felszín alatt igen gyakran a láthatónál sokkal nagyobb, mélyebb, s összetett dolgok húzódnak. Ahogy elkezdünk önmagunkban elmélyedni, a jól körülhatárolható érzelmi konfliktusok mellett egész életen átívelő érzelmi megélések teljes hálózatára is bukkanhatunk.

A leglényegesebb tényezők, melyekkel érdemes foglalkozni, ha az élethelyzeteink, érzelmi állapotunk okait keressünk, s szeretnénk tudatalattink tartalmaihoz hozzáférni, hogy feloldjuk azokat, az a fogantatásunk, magzati korunk, a születésélményünk, a kisgyermekkorunk, a szülői, családi minták, a későbbi drámai események, konfliktusok, emellett a több generációra visszamenőleg is futhatnak bennünk az őseink megoldatlan konfliktusainak emlékprogramja. Van tehát tennivaló bőven.

• fogantatásunk, magzati korunk alatt rögzített érzelmek, félelmek oldása, (a fogantatásunk előtti, szüleink által megélt 9 hónap is lényeges)
• születésélményünk feldolgozása
• a szüleink által kapott “csomag” (viselkedésminták, neveltetés, sérelmek) kibontása, felülvizsgálata, s ha kell, elengedése, saját, új minták létrehozása
• egy éves korunkig tapasztalt élmények, érzelmek vizsgálata, oldása
• életünk drámai eseményeinek feldolgozása (egy éves korunktól a jelenig), megbocsájtások, elengedések által a múlt terhei alól felszabadulni
• előfordulhat továbbá, hogy több generációra visszamenőleg az őseink megoldatlan konfliktusainak emlékprogramja fut bennünk, így érdemes ebben a témában is belemélyedni, s az összefüggések megtalálásával hatástalanítani ezeket például a családállítás módszerével, s felszabadulva élni a saját életünket.

Már fogantatásunktól egy-két éves korunkig édesanyánk minden érzelmi és gondolati mintáját letöltjük, emellett ugyanennyi éves korunkig a szüleink, családunk problémáira úgy emlékszünk, tekintünk tudat alatt, mintha a sajátunk lenne, illetve a családunk többgenerációs múltjában is keringhetnek ránk ható lelki hatások, tisztázatlan dolgok, amik hátráltathatnak minket, hiába nem vagyunk rá tudatosak. Ha most ezek tőlünk független tényezőknek tűnnek is, ez nincs így, hisz minden, amibe belecsöppenünk, amit megélünk, minket tanító, tehát vállalt helyzet.

Nem véletlen, hogy milyen családba csöppentünk, milyen minták vesznek körül, s milyen élethelyzetekben találjuk magunkat. Hogy miből mifelé haladva kell kibontani magunkat. A felelősség minden esetben a miénk. Semmi sincs véletlenül! A mozaikokat kirakosgatni nem csak érdemes, de szükségszerű is, mert

“Amire nem válunk tudatossá, az hajlamos sorsként visszatérni”. /Jung/

Önismeretünket feltárására, érzelemmintáink, elakadásaink, blokkjaink feltérképezésére, s feloldására nagy segítségünkre van a klasszikus terápiás módszerek mellett a Biologika, Új Medicina, a Recall Healing és a Családállítás, emellett egyéni és vezetett meditációk gyakorlása is.

A világ jóval több annál, mint amit az érzékszerveinkkel felfogunk belőle. A tudatunk újra és újra megnyilvánul újabb és újabb életek megtapasztalásán keresztül, hogy fejlődjön, hogy megvalósítsa élettervét, kijavítsa a korábban elkövetett hibákat, és idővel eljusson az örök élet birodalmába.

Haladjunk tehát az Egészség Útján a Teljesség és az Örök Élet Birodalma felé! 🙂

hiszen

„Minden perc egy újabb esély arra, hogy mindent megváltoztass.”

 Borza Zsuzsanna

www.lelekmedicina.hu

„Sose a betegséget kezeld, hanem az embert!”: Patch Adams nagy igazsága.
Az orvostudomány mégis költséges technikáival kezeli az emberi szerveket és testrészeket és sohasem az embert, aki beteg. Nem lát túl a tüneten, s nem tudja, hogy a test sohasem beteg, vagy egészséges. A testben csak a tudat információi fejeződnek ki, a test semmit sem tesz magától.
A betegség mindig krízis, hisz figyelmeztet arra, hogy fejlődnünk, valamiben változnunk kell! Rámutat, hogy letértünk a harmónia útjáról, s a tudat információi manifesztálódva jelzik, hogy valami baj van. A tünet tehát egy jelzés a számunkra, ami magára irányítja a figyelmet. Hiba, ha gondosan kerüljük a jelek, tünetek értelmezését, mert végül a tünetből jelentés nélküli jelzés lesz, a beteg meg a gyógyszerek hatására, a tünetek elhomályosításával nem fog rájönni, hogy mi az a dolog az életében, amiben változtatnia kell, mit kell máshogy megélnie. A betegség mindig megállj-ra kényszerít, amikor is lehetőségünk van átgondolni, hogy a betegségünk vajon mire figyelmeztet, hogy jó úton járunk-e. Miben gátol meg, és milyen cselekvésre kényszerít? A hagyományos orvoslás jelenléte fontos, mert sokszor az érdekünkben azonnal kell cselekedni, és helyreállítani a test állapotát. Ezzel időt nyer a lélek, hogy tanulhasson tovább. De a tanulást nem lehet kikerülni, akármennyire is szeretnénk. A betegséget nem legyőzni kell tehát, hanem azáltal gyógyulni, hogy felismerjük az útmutatásait.

Borza Zsuzsanna

www.lelekmedicina.hu

Sokan sokáig sokfélét hisznek arról, hogy mi irányítja az életüket, hogy miért kell ennyi problémát megoldaniuk, ennyi nehézségen keresztülmenniük. Semmi sem történik ok nélkül. Minden egy tökéletes rend része. Minden a mi fejlődésünket szolgálja. Hárítva az igazságot s a vele járó fájdalmas önmagunkkal szembenzést az áldozatszerepet egy ideig-óráig még lehet élni, másokat hibáztatni, a rendszert szidni, de mindenki végül eljut egy holtpontig, ahol már az értetlenség, az ok-okozati össszefüggések és a felismerések hiánya és az ezekből fakadó fájdalom mértéke megroppantja az eddigi kötött hitrendszert, ami onnan már nem tud nem összeesni, s a lélek nem tud már nem felelősséget vállalni. Elindul a fájdalmas szembesülés, az elme megadja magát, s mi kezdünk kijönni a vakfoltokból, a védekező mechanizmusokból, a játszmákból, a hárításból. Életünk fordulópontja ez, s hálásak lehetünk mindazoknak az embereknek, vagy körülményeknek, amik ide vezettek minket. Mert az ember így lép rá végre arra az útra, amit eredendően vállalt: hogy elindul befelé, a lelke mélyére, s hogy megismerje, elfogadja és megszeresse magát. Hogy elfogadja a múltat, a korábbi tetteit és működéseit, és a tanulságokat felismerve jobb emberré válva építsen magának egy szebb jövőt. Ehhez át kell verekedni magunkat sok-sok olyan dolgon, amit elvétettünk, vagy velünk szemben vétettek el, fel kell ismernünk, el kell fogadnunk, s megbocsájtani magunknak mindazt, amit elhibáztunk, s azt is, hogy ennyi fájdalmas tanításra volt szükségünk ahhoz, hogy fejlődjünk. Tulajdonképpen minden önismereti munka végső lényege, hogy önmagunknak bocsátunk meg. Az egyéni konzultációkon, a családállításokon és a tanfolyamokon nagy erőkkel dolgozunk magunkon, s tárjuk fel az ok-okozati felismeréséket. Fantasztikus megélni minden alkalommal a felismerések oldó erejét, s egy katartikus megkönnyebbülést érezni. Bontogatjuk le magunkról a hagymahéjakat, így haladunk lépésről lépésre valami felé, ami igaz, őszinte és tiszta. A tudatos emberré válás kulcsa egy olyan nagyfokú alázatos figyelem és jelenlét ahol nincs többé hárítás, csak teljes felelősségvállalás.

Borza Zsuzsanna

www.lelekmedicina.hu

Bp. 2019.06.16.

Minden Út az első lépéssel kezdődik. 🙂 Az első, igen bátor lépéssel. Mert nem könnyű megtenni, igaz? Az elménk, az egó táplálja és duzzasztja bennünk a félelmeket, mert a változás akár a vesztébe kerülhet. Ha összejönnek a dolgok, végül kikecmereghetünk az áldozatiságból, pedig úgy megszoktuk már a kényelmes, biztonságos, korlátok közé szorított kis életünket.

Bizony, kell az erő, hogy a megszokott keretekből kilépjünk, kockáztassunk, s egy új irányba induljunk, aminek nem látjuk a végét, s nincs biztosíték, hogy sikerül-e.

Vajon kudarcot vallok? Hogy fogom megélni, ha nem sikerül? Mit fog szólni a külvilág? Vajon kinevetnek majd? Ezen a ponton kell az önmagunkkal szembeni bizonytalanságot és kétséget megvizsgálni, s belátni, hogy nagyon nagy része a múlt, a gyermekkor hozománya: olyan neveltetésből, vagy különböző helyzetekből maradt sérülés, amit akkor ott elszenvedtünk, önmagunkra vettünk, de a mai tudatos énünkkel, ha megértettük már a múlt tanításait, már elengedhetjük. Semmi sem szabhat nekünk határt, csak mi saját magunknak azzal, hogy nem tudatosítjuk az életünk jelenbéli, vagy múltbéli történéseit, s így újra és újra meg fog ismétlődni az életünkben, hogy megtanuljuk végre azt, ami eddig nem ment. Kellő önismerettel viszont kiszabadulhatunk ebből a körből, s minden korlátot, mi eddig visszahúzott minket, fel tudunk számolni, s szárnyalhatunk végre kedvünkre. 🙂 A kiteljesedésünk és a boldogságunk lesz a jutalmunk.

Az én Életemben is több ponton kellett bátorság ahhoz, egy elinduljak egy olyan úton, ami nincs még kitaposva. Az egyik ilyen pont az volt, amikor egyszer csak feladtam a korábbi, megszokott életemet, a biztos állásomat, és kiléptem a bizonytalanba, hogy az embereket segíthessem, s gyógyító lehessek. A bennem lévő, vagy a környezetemből felém áradó félelmeket felülírta az a belső hang, az a belső hit, ami azt súgta, hogy bízzak magamban és a gondviselésben, és menjek előre.

Azóta is nagyon boldog vagyok, mert nap, mint nap segíthetem az embereket, szabad vagyok, önmagam ura, az életem irányítója. Azt csinálom, amit szeretek korlátok nélkül. Soha eddig még a családomban, a felmenőim közül senki nem mert a megszokott útról letérni, vállalkozóvá válni, pláne nem egy olyan dologba belevágni, ami sok emberből, a belső korlátok, félelmek, vagy az információk hiánya miatt akár kételkedést, sőt, akár támadást is kiválthat.

Olyan korban élünk, ahol mindannyian megkapjuk a feladatainkat. Ki a függőségeiből, ki a ragaszkodásból, ki a félelmeiből jön ki. Nem könnyű, de mindig bíznunk és hinnünk kell. Önmagunkban és a Gondviselésben. És abban, hogy ha tiszta s szándékom, és afelé tartok, ami örömmel tölt el, a lelkesít, az csak jóra vezethet. Új életre vágysz, de félsz a változástól? Munkahelyváltáson gondolkozol, mert már rég nem tölt? Szeretsz valakit, de nem mered neki elmondani, mert félsz az elutasítástól? Megmérettetnéd magad valamiben? Ne hidd el, hogy nem szabad, vagy nem vagy rá képes. Akárhogy alakul, annak úgy kell lennie, és érted van. Nincs mitől félni. Tedd meg a lépést, és indulj el! 🙂  ÉLJ!  <3

Borza Zsuzsanna

info@lelekmedicina.hu