Családállítás -és Lélekállítás

“A történet akkor változik meg, ha meggyógyítjuk a szívünket. Történetekből állunk, semmi szégyellnivaló nincs ebben.Vagy átdolgozzuk magunkat a történeten, vagy a történet fogja átdolgozni magát rajtunk.” /Jeff Brown

Életünk során számtalan eseményen, tapasztalaton, emberi kapcsolaton keresztül érhet minket fájdalom, vagy alakulhat ki általa neheztelés, vagy félelem bennünk.  És gyakran azt tapasztaljuk, hogy a dolgok csak ismétlődnek, bizonyos események, bizonyos típusú emberek, konfliktusok, s ezeken keresztül ugyanolyan nehéz érzelmek újra megjelennek. Akár generációkon, s tér-időn átívelően is láthatóak ezek az ismétlődések. Sokáig képesek vagyunk ezt a csomagot cipelni. Ideje megtalálni a kiutat ebből a körből, s rálelni a megoldásra, s megtalálni a kivezető utat az elakadt élethelyzetekből, boldogtalanságból, kilátástalanságból. Az életünket formáló, gyakran korlátozó eddig ki nem bogozott szálak láthatóvá tételének különleges módszere a családállítás, s lényege a mezőben, pontosabban a mező által a saját lelkünkben lévő rend helyreállítása.

Ezzel a csoportos módszerrel csodálatos és katartikus feloldódások, elengedések, gyógyulások tudnak megtörténni, és olyan, már régen eltemetett információk, blokkok tudnak a felszínre kerülni, amiket más módszerrel eddig nem sikerült feltárni és feloldani.

Nem érem be kevesebbel, mint hogy minden hozzám forduló esetében a legpontosabban, a legmélyebb rétegekben találjuk meg a megoldás felé haladva az okot egy helyzet mögött, s azt a tanítást, amit ez a számodra tartogat. Az Igazságot keressük! Semmi sem véletlenül történik az életünkben. Ha nem is könnyű belátni: minden, ami történik az életünkben egy tűpontos rendben történik a mi érdekünkben. A legfontosabb tehát megérteni: nem áldozatai vagyunk a helyzeteknek. Minden megérthető és megnyugtató módon átlátható tud lenni, ha képesek vagyunk kitekinteni az eddigi nézőpontból, és békésen és elfogadóan engedjük, hogy tanítson minket a helyzet, és megérkezzen a szívünkbe a ránk eső felelősség belátása.. Felelősségvállalás nélkül nincs változás és gyógyulás! A család-és lélekállítás módszere rávilágít arra, hogy az, hogy kik szüleink, rokonaink, és hogy ők miért olyanok, amilyenek, és tették, vagy mulasztották el, amit, az sem véletlen, és ha átlátjuk ezeknek a kusza szálaknak a mögöttes rendjét, könnyen megbocsájthatunk és megnyugodhatunk. Mindannyian egymás tanítói vagyunk. A tükrökbe bele kell nézni alázattal. Nem hibásokat keresünk tehát a családi térben, hanem a családtagok tükrében önmagunkat jobban megismerni, s a fejlődés útjára rálépni szeretnénk.

A szívem szavát követtem, amikor a módszer határait, vizsgálódási körét kitágítottam, s új nézőpontokat és minőséget adtam neki. Hellinger is megmondta: ezek csak az alapok, menjetek, és dolgozzátok ki, tágítsátok a határait. Az évek alatt a tanulmányaim, szakmai tapasztalataim és megfigyeléseim során kirajzolódott egy olyan összefüggésrendszer, ami alapján végül ma már dolgozom. Egyik lényege a fent említett felelősségvállalás szerepe, s az ok-okozati összefüggések helyes meghatározása. A lélek rendjét, az igazságot keressük, nem tévedhetünk. Hiszen előre szeretnénk haladni, nem tovább bolyongani az ego labirintusában. Kidolgoztam tehát egy újfajta család – Lélekállítás módszert, tematikát tehát, amiben az Igazság keresése, s megtalálása felé van elköteleződve, amiben a Lélek önmaga talál rá végül önmagára, s szeretetteljes egységére.

Miről is szól tehát ez a módszer?

A családállítás, vagy Lélekállítás Rólad szól, és abban segít neked, hogy a segítségével a jelenlegi nehézségeid, elakadásaid pontosabb részleteire kapj rálátást, és azok legmélyebb okait is segít megérteni, s rávezet téged a megoldásokhoz is.  Az állítás során nem csak személyek, hanem fogalmak is megjelennek, és a térben bármilyen mélyen akadt is el egy érzelem, vagy fel nem dolgozott emlék, meg nem értett, s emiatt kínzó helyzet, a Lélek rátalál a kivezető útra, és elkezdi bejár azt. Így nyer végül minden érzelmet, s a feszültség helyét nyugalom, a bolyongás stresszét meg a fejlődés és egyfajta megérkezés, hazatalálás élménye veszi á.

A családállítás története

Bert Hellinger német pszichoterapeuta a pszicholanalízis, a hipnózis, a tranzakció-analízis és családterápia módszereit saját tapasztalataival ötvözve a 80-as évek végén kezdte el kidolgozni a klasszikus nyugati pszichológia megszokott fogalmi keretein túllépő, forradalmi, ma már világszerte elterjedt módszert.

Bert Hellinger tanulmányai elvégzése után 16 évig egy misszió keretén belül Dél-Afrikában dolgozott a zuluknál, ahol először figyelt fel az ősök iránti tisztelet jelentőségére és gyógyító erejére.

Felismerte, hogy családunk egy nagyon komoly energetikai rendszer, egy rejtett információs háló, ami a résztvevőit láthatatlanul, de nagy erővel összeköti, ezáltal formálja a benne szereplő egyének sorsát.

Ez a rendszer meghatározott, és szigorú törvények szerint működik, s ha ezek nincsenek betartva ebben a többgenerációs, közös energiamezőben, könnyen felborul a harmónia.

A múltunkban, és kivetülve a családi rendszerünkben, generációinkban lehetnek olyan láthatatlan, akár rég eltemetett események, történetek, folyamatok, amelyek – tértől és időtől függetlenül – állíthatnak próba elé, és adhatnak feladatot, pontosabban, tanulási, fejlődési lehetőséget a számunkra.

Hogyan működik a családállítás?

E jelenbeli és múltbeli szálak láthatóvá tételének különleges módszere a családállítás, s lényege a megoldás, megnyugvás keresése a morfogenetikus téren keresztül a nehézségein, problémáink megértése a szálak kibogozása, az érzelmeink felszabadítása, s az érzelmi egyensúly visszaállítása a tanulságok integrálása, s egy tudatosabb állapot elérése által.

Egy nehéz sorsú családtag, egy drámai, vagy akár csak fel nem dolgozott haláleset, egy válás, vagy bármilyen családtag érzelmi elakadása, elfojtása, vagy félelme, fájdalma is felboríthatja a személyes rendet, a te lelked belső rendjét, s harmóniáját. Sokszor okkal, vagy ok nélkül a tisztelet, szeretet, elfogadás, megbocsájtás helyett harag, neheztelés, vagy fájdalom van a szívünkben.

A családállítás során ezek a néha láthatatlan erők, információk a mélyből a felszínre kerülnek, a résztvevők szembe tudnak végre nézni a valósággal, a problémáik gyökerével és egy mély, érzelmileg nagy erejű, feloldó, sokszor katartikus élmény által gyógyulni.

Hogy honnan informálódunk?

Bert Hellinger, ahogyan Rupert Sheldrake is felismerte az ún. morfogenetikus mezőt, melyet számos gyógyító módszer használ, s alapul rajta. Ez az információs mező bármikor lehívható, megfigyelhető, ezáltal lehetőséget adva a problémák, blokkok, elakadások eredetének felkutatásában, majd elengedésében.

A gyakorlatban ez úgy történik, hogy az a személy, aki szeretné felállítani a családját, kiválaszt a csoport a tagjai közül egy – egy képviselőt a maga szerepére, aki az állítás során őt fogja képviselni. Innentől a terapeuta átveszi a vezetést, ő hívja be az új szereplőket, az állító pedig megfigyelővé válik, nyitott marad, hagyja, hogy hasson rá az egész folyamat.

A mezőből kapott információ segítségével a képviselőkben olyan testi érzetek, érzelmek jelennek meg, amelyek a felállított család tagjaihoz tartoznak. Ezek segítségével kezdenek láthatóvá válni a rejtett blokkok, elakadások, amiket a családállítás során szeretetteljes feloldó mondatokkal, szituációkkal oldunk, korrigálunk, így haladva lépésről lépésre a rendszer új egyensúlya felé, ahol mindenkinek helye van, és mindenki jól érzi magát. Ennek elérésekor az állító beleáll a régi rendszerét korrigáló új, feloldó családi képletébe, hogy közvetlenül őt is átjárhassa az új minőségű, immáron akadálytalanul áramló, gyógyító energia, a szeretet.

A családállítással tehát a mélyen húzódó, emberi sorsokat meghatározó elakadások, blokkok feltárulnak és feloldódnak, megkönnyebbülést és tisztulást hozva az állítónak.

A cél egy új, tisztább minőség létrehozása önmagunkban a felismerések, belátások által.
A családállítás bármilyen nehézség esetén megoldást jelenthet a számodra.

Akár betegséggel, vagy párkapcsolati, vagy anyagi nehézséggel küzdesz, vagy épp egy nehéz döntés előtt állsz, bármilyen testi, lelki probléma, nehéz élethelyzet, döntés, vagy kérdés esetén fordulj bizalommal a módszer felé, mert a hőn áhított válaszokat és a megkönnyebbülést hozó feloldódást általa megkaphatod. Minden alkalom más és más, így, ha már voltál is állítóként, segítőként is mindig nagy élmény újra visszatérni.

Jelentkezz bátran!

A családállítások helyszíne: Budapest,  XI. kerületben a Kanizsai utca 26. szám alatt.

A részvételi díj: állítóként 40e Ft, segítőként 15e Ft

Bejelentkezés: a bejelentkezések telefonon (+36/20/590-46-36), vagy e-mailben, telefonszám megadásával történnek (info@lelekmedicina.hu)

Előzetes egyeztetés: Az első állítás előtt igény szerint természetesen van lehetőség e-mailben, vagy telefonon előzetesen konzultálni, amikor röviden bemutatkozunk, elmondom, hogyan zajlik a családállítás, s átbeszéljük a felmerülő kérdéseket.

Időpontlemondási feltételek: A családállítás kiscsoportos, a helyek hamar betelnek. A családállítás időpontja előtt 48 órával még le tudod mondani.

Nagy szeretettel várok Mindenkit!

Borza Zsuzsanna
Egészségfejlesztő Mentálhigiénés szakember, Mindfulness tanár
Új Medicina Konzulens,
Családállító