Az egyéni konzultációimon többnyire kedves és aranyos emberek ülnek, akik sokat mosolyognak. Mégis ők vannak tele problémákkal, nehézségekkel, ismétlődő, nehéz élethelyzetekkel, s nem azok, akik nap, mint nap szabadon dühöngenek, s gátlástalanul kiadnak magukból mindent, ami őket feszíti.

A bajok ott kezdődnek ugyanis, amikor az adott élethelyzetben nem mondjuk ki azt, amit gondolunk, vagy érzünk. Hogyan is tennénk, amikor arra neveltek minket, hogy mindig jól kell viselkednünk? Okos, ügyes kislánynak, vagy kisfiúnak kell lenni, aki mindig aranyos, csendben játszik, és sosem sír, pláne nem toporzékol. A haragnak, feleselésnek, számonkérésnek helye nincs, szót kell fogadni, ja és engedni a kisebbnek. Megtanuljuk tehát azt, hogy nem szabad az érzéseinket őszintén kimutatni, nem szabad nem-et mondanunk, mert akkor nem vagyunk jó gyerekek, s akkor nem fognak minket szeretni.

Az iskolákban a hasznos dolgok mellett elférő még több zagyvaság helyett az érzelmi intelligenciára kellene nevelni a gyerekeket, s arra, hogy hogyan kommunikáljanak, hogyan húzzák meg a határaikat, hogyan fejezzék ki az érzéseiket és gondolataikat úgy, hogy közben mind magukat, mind a másik felet tisztelik. Asszertív kommunikációra, érzelmek kifejezésére, a stressz oldásának megtanítására lenne szükség, s így felnőtt korukra nem szorulna ennyi ember tanácsadásra.

A terápiák során mindig feltárul, hogy az elakadások, nehéz helyzetek, vagy akár testi történetek mögött egy-egy konkrét, érzelmileg csonkán maradt történet húzódik meg, ki nem mondott szavakkal, fel nem vállalt, meg nem élt érzésekkel. A lélek azonban nem felejt. Minden, ami bennrekedt, feszít belülről, mert szabadulni akar. Nincs mese, addig fog újra felderengeni, a külvilágban valamilyen formában tükröződni, megjelenni, újra-és újra fájdalmasan felszólítani minket, hogy kezdjünk végre vele valamit, amíg végre be nem azonosítjuk, s őszintén fel nem vállaljuk ezeket a múltbéli, félbehagyott konfliktushelyzeteket. Minden félbehagyott, elfojtott konfliktust, ki nem nyilvánított érzelemcsomagot az agyunk a tudatalattiba söpör, onnan meg elindul egy romboló, sokszor hosszútávú hatásmechanizmus, aminek a következménye egyedi és beláthatatlan. A fizikai tünetek és betegségek is minden esetben helyre nem tett múltbéli, vagy jelenlegi élethelyzetek hozadékai. Amint viszont tudatosul a beragadt érzelemcsomag, az elengedéssel már véget is tudunk vetni annak az akár egész életen átívelő drámának, aminek a jelenetei eddig újra-és újra megjelentek az életünk színpadán.
Sokan őszintének vallják magukat, miközben az érzéseik zömét elfojtják.
Az elfojtott érzelmeket felváltó felvállalt érzelmek az önmagunk és mások iránti tisztelet és szeretet jele.

Meg kell tanulni szeretni magunkat, és a tisztelet zászlaja alatt merni szabadon, s őszintén élni….

Borza Zsuzsanna
www.lelekmedicina.hu

Bp., 2017. 04.26.