Tengelyben maradni

Számos üzenetet vagy levelet kapok mostanában tőletek, hogy nagyon nehezen élitek meg ezt az időszakot, és hogy gyengül az erőtök, kitartásotok. Még olyanok is így érzik, akik eddig bármeddig kitartottak. Percenként zúdul ránk egy újabb hír, ami félelmet kelt, nyomást gyakorol, s gyengít. Viszi az erőt, az energiát, az életkedvet.
Tudom, hogy mindaz, ami zajlik, sok. Embertpróbáló valóban. De szükséges! 🙏 Mi, emberek akartuk, teremtettük, mert az emberiség, ha nem is látszik, de fejlődésre szomjazik. Kihívások nélkül meg nincs fejlődés. Nincs semmi, ami ne lenne rendben épp akkor és úgy, ahogy van. ✨🙏 Nagyon fontos időszak ez, óriási lehetőség! 🙏 Pont most ne veszítsétek el a hiteteket! 
Pont most nem szabad engedni a külvilág befolyásolásának, manipulációjának, és önmagatokon belül az egó félelemkeltő gondolatainak sem. Tudom, hogy sokat dolgoztatok már magatokon, vannak céljaitok és egy vágy bennetek, hogy milyennek szeretnétek látni az emberiség jövőjét. Épp ezért okozhat különösen nagy csalódást és kihívást a jelen időszak. De ha egy szemernyi áldozatszerep is bennetek maradt korábbról, akkor ez most kibukik, és összeomlásként, lehangoltságként, céltalanságként, elveszettség érzéseként jelenik meg bennetek álruhában. Mert ez mind illúzió! Csak az elme játéka. Vedd észre ezt azzal együtt, hogy még mindig nem szereted elég jól magad, és még mindig hajlamos vagy visszalépni, s nem beleállni teljesen az adott feladatba és a teljes felelősségvállalásba. Eljött az idő, hogy már nem elég a 80%-os felelősségvállalás. Egy igazán tudatos és fejlett ember vállalja a 100%-ot! Ne omolj tehát össze, hanem hozd össze még azt a hiányzó 20%-ot! ✨🙏
Ha most ezt meg tudod tenni, örök életedre elvehetetlen erő és hit birtokosa leszel. 🙏Olyan erő birtokosa, akik innentől minden éles helyzetben élni tud az erőforrásaival, a tudásával az igazságérzetével, a belső hanggal való összekapcsolódás általi vezettetésével, az intuíciójával. Most kell igazán megmutatni, hogy az igazság ideát, bennünk, velünk, s nem odaát van, és hogy történjen bármi, egy belül megerősödött, önmagában, s a gondviselésben, az élet igaz természetében és rendjében, az univerzumban működő törvényszerűségekben hívő ember rendíthetetlen és megállíthatatlan. 😊💪 Mint egy Jedi. Aki a Szeretet, s így Ő a valódi Erő birtokosa. ❤️ 

Borza Zsuzsanna 2021.12.12.