Itt a lehetőség, hogy NŐ-ként boldog légy, s kiteljesedj! 🙂
Nem könnyű manapság Nő-nek lenni, s megélni az őseink mintáján a klasszikus Nő-t.
A tiszta női minőség mélységesen bölcs, mégis szelíd, lágy, szeretetteljes, gondoskodó, odaadó, türelmes, gyengéd, lágy energia, a mai világban viszont, ahol a bal agyfélteke, és a férfi energia dominál, ezek helyét a nőkben is átvette az irányítás, akarás, erő, uralkodni vágyás, elnyomás, dominancia. Ezt a hozott szülői, családi mintáink, illetve Nő-ként az életünk során szerezett sérüléseink, traumánk, keletkezett fájdalmaink és félelmeink is nehezítik.
Ezen a 4 alkalmas tanfolyamon lebontjuk rólad a NŐ-vé válásod akadályait, a rossz mintákat, berögződéseket, a fájdalmak és félelmek köpenyét, hogy olyan Nővé válhass, aki képes szelíden és tisztán megélni az igazi Nő-t, aki a szexualitását magas szinten és tisztán éli meg, aki egyenrangú társa a férfinak, aki támogatja őt, s segíti, hogy összekapcsolódhasson a szellemiségével, a forrással, s akivel ebben a tiszta, önzetlen szereteten alapuló kapcsolódásban szép dolgokat lehet teremteni, az életfeladatainkat beteljesíteni.
A 4 alkalmas tanfolyam programja:
- – A Nő régen és ma – mi a Tiszta Női Minőség?
- – Ki vagyok én, és merre tartok? Kiút az önismereti labirintusból, avagy az áldozatszerep helyett tanulás – tükrök, sérelmek, blokkok helyes értelmezése, a tanulófolyamatok rátalálására és megélésére való képesség elsajátítása
- – Önmagunk, és a Női minőségünk hiányosságainak felismerése, tudatosítása – gyakorlatok
- – Minket nőként ért traumák felismerése, feltárása (gyakorlatok, irányított beszélgetések)
- – Blokkoldás – A blokkból vezető kiút – a konkrét tanulófolyamatokra való rálépés (gyakorlatok, családállítás)
- – Szexuális jellegű blokkok, sérülések oldása, hogy újra tiszta minőségben és felhőtlenül megélhessük a szexualitást és annak teremtő erejét
- – a bennünk lévő 4 ősi női minőség felébresztése és beaktiválása
- – a befogadás és elfogadás művészete (férfi befogadása érzelmileg és testileg, az élet ingereinek, eseményeinek, akadályainak befogadása, áramlás a megoldás felé, elfogadás és tisztelet a férfi felé, harag feloldása)
- – mindenki kap egy egyéni oldást, ahol a női minőségért ért traumákat, félelmeket, blokkokat oldjuk, gyógyítjuk a családállítás és a szomatodráma módszerével. Nőiséggel kapcsolatos testi tünetek, betegségek, (akár meddőség is) lelki hátterét is fel tudjuk tárni, s oldani, gyógyítani
- – meditációk a bennünk lévő női és férfi energiák harmonizálása, kiegyensúlyozására
- – a fogantatás pillanatának regressziós gyógyítása
- – születésalagút a születésünkkor keletkezett blokkok, traumák oldására, ősbizalom korrigálása
- – méhtisztító meditáció, szertartás
Mindezek által a célunk: önmagunk felszabadítása, hogy kapcsolódhassunk a Tiszta Női Minőséghez.
Alkalmazott tecnnikák:
- – családállítás, szomatodráma
- – imagináció, meditáció
- – önismereti egyéni és páros gyakorlatok
Gyere…
- Gyere el tehát, ha úgy érzed, Nő-ként még nem vagy kiteljesedett,
- Gyere el, ha párkapcsolati problémáid vannak,
- Gyere el, ha esetleg a nőiséged sérülését a tested is jelzi.
- Gyere el, ha feldolgozatlan traumáid, blokkjaid vannak
- Gyere el, ha nem tudod felhőtlenül megélni a szexualitást
- Gyere bátran, ha olyan NŐ-vé szeretnél válni, aki örömét leli önmagában, aki tudásában és önmaga szeretetében kiteljesedett, örömmel elfogadja és éli a Női, Istennői minőségét.
- Mert itt az idő, hogy Nő-ként a benned lévő Kincseidet, érzelmeidet, nőiességedet, szexualitásodat, bölcsességedet kibonthasd és tisztán megéld! 🙂
A csodás együttlét ereje és az alkalmazott technikák mellett csodálatos Nők dallamai is felcsendülnek majd, hogy tovább emeljék a rezgéseket (Palya Bea, Mirabai Ceiba),
Időpont:
- 10.30. szerda este 18-21-ig
- 11.06. szerda este 18-21-ig
- 11.13. szerda este 18-21-ig
- 11.20. szerda este 18-21-ig
Helyszín: Lótuszvirág Önismereti Műhely, Bp. XI. Kanizsai utca 26.
A részvétel díja: 65e Ft
Bármilyen kérdés esetén forduljatok hozzám bizalommal.
Nagy szeretettel várok Mindenkit! 🙂
Borza Zsuzsanna
tel.: 20/590-46-36
e-mail: info@lelekmedicina.hu
www.lelekmedicina.hu